50 ezer forintos ajándékot kapnak a 2 gyermekes családok, 25 ezret a nyugdíjasokból álló háztartások év végéig >>>

50 ezer forintos ajándékot kapnak a 2 gyermekes családok, 25 ezret a nyugdíjasokból álló háztartások év végéig >>>

Az élelmiszerek eddig bejelentett általános forgalmi adó (áfa) csökkentése mintegy 50-60 ezer forint megtakarítást jelent átlagosan évente egy négytagú magyar család számára – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Czerván György felidézte: a végtermékek közül eddig 5 százalékra csökkent a sertés tőkehús (2016-ban), a friss tej, a tojás és a baromfihús (2017-ben), jövőre pedig a fogyasztási hal és a sertésbelsőség áfája csökken 5 százalékra.

Emellett ez idő alatt több köztes termék általános forgalmi adója is mérséklődött a kedvezményes kulcsra, így például az élő- és a félsertés, továbbá az élő és a vágott szarvasmarha, a kecske és a juhé is.

Az államtitkár hozzátette: az áfacsökkentés minden végtermék esetében növelte annak fogyasztását, továbbá jótékonyan hatott a gazdasági környezetre is, mert fehéredtek az érintett területek. A hal áfájának jövő januári mérséklése 27-ről 5 százalékra, várhatóan mintegy 10 ezer forint megtakarítást jelent majd egy év alatt egy 4 fős család számára.

A belsőségek – sertés és baromfi – fogyasztásánál az áfa csökkentése jövőre további 1000-1500 forint megtakarítást jelent majd a családoknak – mondta Czerván György.

Közölte: az áfacsökkentés hatása leginkább a sertéságazatban mérhető, ugyanis jövőre az általános forgalmi adó mérséklése – a sertés élelmezési célú melléktermékeivel és a belsőségekkel együtt – a teljes termékpályára kiterjed.

Vagyis az áfacsökkentés hatását a fogyasztók minden végtermék esetében érzékelhetik az árakban, így a saját pénztárcájukon.

A hal áfájának csökkentésétől szintén azt várják, hogy Magyarországon emelkedik majd a halfogyasztás. Ma ugyanis egy ember évente Magyarországon 6,0-6,2 kilogramm halat fogyaszt, míg az unióban átlagosan ez a mennyiség meghaladja a 20 kilót.

Arról is beszélt, hogy a vásárlók az áfacsökkentéssel a korábbi árhoz viszonyítva mintegy 17-22 százalékkal kapták olcsóbban az áfamérséklést követően az adott árut, mint korábban.

Czerván György jelezte: a tárcának vannak javaslatai az általános forgalmi adó mérséklésére. Az áfacsökkentés folytatására azonban csak a költségvetés teherbíró képességének ismeretében kerülhet sor – húzta alá. Konkrétumokat ugyanakkor nem mondott a lehetséges következő árucsoportokról, nem zárta ki ugyanakkor, hogy ebben a körben legyen a kenyér és a pékáru is.

6 hozzászólás

  1. Valaki ellenőrzi az áfa csökkentést!A boltokban drágább minden,mint az áfa csökkenés előtt! Nézzenek már utána!

    1. De hogy nézik a minap 10-db tojásért fizetem 500-ft s-méretű ráadásul és még azt hozzá tenném hogy 450 volt kí irva de mire a pénztárhoz értem már 500 volt.

  2. Kb 2 hétig olcsóbb volt a tojás, a csirkemell, a pulykahús. Most ugyanannyi csak ha akciós akkor olcsóbb. Nagy hűhó semmiért. 🙁

  3. Ez nagyon szép,így leírva ….
    De hogy ebből a vevő nem lát semmit az biztos!
    Működhetne.
    Csak egy èvig letiltanám az áremelèst!Akkor talán..
    De hát szabadpiac van,az állam pedig nem avatkozik bele…
    Persze politikailag szépen hangzik!

  4. egy gyermek is gyerek ők levannak szarva semmibe vannak véve pl ugyan ugy enniük kell, öltözködni kell ,osztály pénz stb én a gyerekemnek 12300ft ot kap és az rá is megy de nem elég és még potolnom kell bőven

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!