Adósok figyelem >>> ha rászoruló vagy és tartozásod van havi 10ezer forintért juthatsz lakáshoz!

Osszátok meg >>> Adósok figyelem >>> ha rászoruló vagy és tartozásod van havi 10ezer forintért juthatsz lakáshoz!

Több lakás jut a NET-program családjainak

Összesen 27 milliárd forintot, a tavalyinál 1,5 milliárd forinttal többet költ idén ingatlanvásárlásra a Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. – írja a Világgazdaság csütörtöki számában.A NET Zrt. közölte a lappal, hogy a tavaly rendelkezésre álló 25,5 milliárd forintból több mint 6300 ingatlant vásárolt meg bedőlt hitelesektől, teljesítve ezzel a kitűzött éves célt. A zrt. átlagosan 3,8 millió forintot költött egy ingatlanra 2016-ban, szemben az egy évvel korábbi 3,6 millió forinttal. A társaság tájékoztatott arról is, hogy 2012. január 1-ei alapítása óta 107,5 milliárd forintból 27 800 lakást és házat vásárolt a felajánlott 39 ezerből – a megvásárolt lakásokon 246,5 milliárd forint kifizetetlen jelzáloghitel volt, amit a bérlővé lett hiteladósoknak nem kell kifizetniük.

A lap közölte, a NET-programba bekerült családok havonta átlag 10 600 forint bérleti díjat fizetnek.

Magyarország kormányának célja, hogy az Otthonvédelmi Akciótervvel gondoskodjon a bajba jutott, hitelüket fizetni nem tudó rászorulókról.

Az Otthonvédelmi Akcióterv keretein belül létrehozott Nemzeti Eszközkezelő feladata egy olyan program működtetése, amely a jelzáloghitel-törlesztés miatt súlyosan eladósodott, a gazdasági válság miatt kiszolgáltatott helyzetbe került családok lakhatását hosszú távon biztosítani képes. Az Eszközkezelő a hiteladósok ingatlanát az állam javára megvásárolja, egyben biztosítja a bérlés lehetőségét. A társaság küldetése a fentiekkel összhangban az otthonok és a családok védelme, a gazdasági válság hatásainak tompítása.

A Nemzeti Eszközkezelő programja azoknak a hiteladósoknak nyújt segítséget, akik teljesítik a törvényi feltételeket. A NET programhoz csatlakozást mind a deviza, mind a forint alapú jelzálogkölcsön-szerződéssel rendelkező hiteladósok kezdeményezhetik, függetlenül attól, hogy a kölcsön lakásvásárlásra irányul vagy éppen szabad felhasználású. A díjmentes ügyintézés helyszíne minden esetben a hitelező bankfiókja. A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. az ingatlant csak abban az esetben vásárolja meg, ha a hitelező az adásvételhez hozzájárult.

A NET program a kormány Otthonvédelmi Akciótervével összhangban a leginkább rászoruló hiteladósokon kíván segíteni. A program a három szereplő – hiteladós, hitelező és a Magyar Állam – közös áldozatvállalásán alapul. Ennek keretében:

a hiteladós lemond az ingatlan tulajdonjogáról, és bérlőként otthonában maradhat,
a Magyar Állam megvásárolja a felajánlott ingatlant és
a hitelező elengedi a hiteladós fennmaradó tartozását.
A Magyar Állam nevében a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. minden olyan ingatlant megvásárol, amelynek eladásához a hitelező pénzügyi intézmények hozzájárultak. A Nemzeti Eszközkezelő ennek érdekében felveszi a kapcsolatot a hiteladóssal, időpontot egyeztet vele, hogy a lakóingatlant műszakilag felmérje, valamint, hogy megkössék az adásvételi szerződést és bérleti szerződést. Ennek eredményeképp a korábbi hiteladós – mint bérlő – továbbra is az otthonában maradhat. Bérlőként az Eszközkezelőtől határozatlan időtartamra bérli az ingatlant, melynek használatáért havi bérleti díjat fizet. Forrás: Hiradó.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!