Cigi árak 2019 – 1500 forintra drágulhatnak a cigaretták a 2019-es adóemelés miatt!

Cigi árak 2019 – 1500 forintra drágulhatnak a cigaretták a 2019-es adóemelés miatt!

A 2019-ben várható adóemelések mintegy 100 forinttal is feljebb lökhetik a legdrágább cigik árát.

Ezerforintos lépések

Első körben – 2019. januártól – az ezer szálra vetített adó ezer forinttal, 18 200 forintra emelkedik, a minimumszintet előíró adó pedig szintén ezer forinttal, 31 200 forintra emelkedik. Ezt fejeli meg a júliusi adóemelés újabb ezer-ezer forinttal mindkét tételnél.

Egy-egy adóemelés akár 40 forinttal dobhatja meg a dobozonkénti árat, ha azt az gyártók, forgalmazók érvényesítik a trafikokban. Mivel december utolsó hetében a cigaretták kiskereskedelmi ára dobozonként – márkától függően – 1050-1410 forint között szóródott, így jövő nyáron – július után – akár már az 1500 forintos szintet is elérhetik a legdrágább cigaretták.

19-24 százalékos drágulás négy év alatt

Az inflációs kosárban szereplő három cigaretta ára 2018 novemberében 1110-1220 forintba került, ez 5-6 százalékos – mindhárom terméknél egyaránt 60 forintos drágulást jelentett a 2017 novemberi szinthez képest. Ezen belül az idén szeptemberi jövedékiadó-emelés után az érintett cigaretták ára 20-30 forinttal növekedett.

Többéves távlatban sokkal jelentősebb az áremelkedés ment végbe, 2014 novemberéhez viszonyítva ugyanis 19-24 százalékkal, 180-240 forinttal ment feljebb az inflációs kosárban lévő cigik ára.

One comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!