Családi adókedvezmény 2018/2019 – Érdemes minél korábban leadni az adóelőleg-nyilatkozatot a munkáltatónál >>>

Családi adókedvezmény 2018/2019 – Érdemes minél korábban leadni az adóelőleg-nyilatkozatot >>>

Az NGM szerint az év első hónapjaiban több tízezren felejtik el az igénylést.

Érdemes minél korábban leadni az adóelőleg-nyilatkozatot a munkáltatónál, mert a kifizető csak így tudja a fizetést a kedvezmény összegével megnövelten utalni – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A családi kedvezmény egy gyermek után 10 ezer forint, a kétgyerekes családoknak 35 ezer forint, a harmadik gyermektől gyermekenként 33 ezer forint adómegtakarítást jelent.

A kedvezményről sokan elfelejtenek nyilatkozni: 2017-ben áprilisban mintegy 791 ezer szülő érvényesített családi kedvezményt, de januárban még csak 729 ezer.

A minisztérium kiemelte: annak, aki még nem adta le adóelőleg-nyilatkozatát, minél előbb érdemes pótolnia, így ugyanis már a februári fizetés a családi kedvezmény összegével növelten érkezhet. A januári adókedvezmény összegét sem veszítik el, az majd 2019-ben az szja-bevallásban kérhető vissza.

Az NGM hozzátette: a kormány 2011 óta járul hozzá a gyermeknevelés költségeihez. A szülők nyolc év alatt nagyjából 1900 milliárd forinthoz jutnak a gyermek után járó adó- és járulékkedvezményekkel. A legnagyobb összeggel – csaknem 320 milliárd forinttal – idén számolhat a legális munkát végző 1,1 millió szülő, háromszázezer embernek pedig adót sem kellett fizetnie. További információk itt

One comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!