Diplomás minimálbér 2019

Diplomás minimálbér 2019

A minimálbér rendelet által megszabott összeg, ami minden év utolsó heteiben válik hatályossá. A korábbi évekhez képest lényegesebb emelkedés várható. A diplomásoknak is meg kell kapniuk a garantált bérminimumot, amit a köznyelv diplomás minimálként ismer.

A jelenlegi munkaerő-piaci helyzetet látva sajnos még mindig tartja magát az a tendencia, ami már évek óta megfigyelhető, ez pedig nem más, mint a keresleti és a kínálati oldal jelentős eltérése. A problémával nap mint nap szembesülnek a pályakezdők, de az 50-es korosztály, vagy a gyermekvállalás után a munkaerő-piacra visszatérők is gyakran ütköznek akadályokba, ha elhelyezkedésről van szó. Sajnos a diploma sem jelent garanciát arra, hogy sikerül majd a végzettségnek megfelelő állást találni, ezért érthető, hogy sokakban megkérdőjeleződik a végzettség értéke.

A bérezés ilyen formája szerencsés esetben nem érinti a diplomásokat, mégis a leginkább jellemző, hogy kénytelenek az okmánnyal a zsebükben, és mögöttük több éves energia-, és természetesen pénzbefektetéssel is olyan munkát vállalni, mely nem felel meg a képzettségnek és természetesen messze alulmarad a képességeken.

A garantált bérminimum, mely azt jelenti, hogy a legalább középfokú iskolai végzettséggel rendelkezőket illeti meg, 2015-ben még 122 000 forint, de ez kizárólag akkor jár, ha a munkavállaló olyan munkakörben kerül foglalkoztatásra, amely szakirányba vág. Diplomásként természetesen cél a minél magasabb jövedelem, ám ennek mértéke számos tényező függvénye. Lássuk most, valójában mitől is függ, hogy a szakmai portálokon olyan lelkesen részletezett akár több százezres diplomás minimálbért valóban sikerül-e elérni!

Nyilvánvalóan nem mindegy, hogy az ország mely régiójában, gazdaságilag mennyire fejlett városban szeretnénk elhelyezkedni. Ilyen szempontból Budapest kiemelkedő lehetőségekkel bír, de a megyeszékhelyeket, és az ott működő nagyvállalatokat is érdemes megemlíteni. Szinte biztonsággal állítható, hogy bármelyik vidéki kisvárosban csak akkor van lehetőség elérni az áhított béreket, ha megfelelő kapcsolatrendszerrel rendelkezünk, vagy olyan területen mozgunk otthonosan, mely iránt kimagasló kereslet mutatkozik. A leginkább megfizetettek az információs technológiák terén végzettek, ők akár 377 ezer forintot is hazavihetnek. Hasonlóképp megbecsült a telekommunikáció, de a biztosítási szektorban sem sokkal kevesebbet lehet keresni egy jól elcsípett munkahellyel. Ezeket követik a banki és a pénzügyi területek 339 ezer forint körüli fizetésekkel, ám azzal minden esetben érdemes tisztában lenni, hogy nagyon sok múlik a szakmai tapasztalaton, a területet érintő diplomák számán, a gyakorlaton, és azon, hol helyezkedik el. Átlagosan tehát elmondható, hogy diplomásként körülbelül 223 000 forintra lehet számítani, persze nem kezdőként, és nem mindegy milyen végzettséggel.

A minimális összeg gyakorlatilag a munkaadó jóindulatától függ. A cél nyilvánvalóan minél olcsóbban megúszni az alkalmazottak fizetését, de egyre több multinacionális vállalat jön rá arra, hogy az anyagi megbecsüléssel értékes munkaerőt köthet magához. A fizetés tehát a diplomások körében is egyértelműen ösztönző erőként szolgálhat a jobb minőségű munkavégzésre.

Kifejezetten a pályakezdők tapasztalhatják, hogy bizony a több éves befektetett munkával, és akár 4-5 millió forintos egyetemi költségekkel járó oktatás sokáig nem látszik megtérülni. Természetesen vannak olyan területek, ahol a pályakezdők éppen a friss tudás miatt jól keresnek még ahhoz képest is, hogy most jöttek ki az iskolapadból. A pénzügyi és marketing szektorban a diplomások 195 ezer forint körüli összegre számíthatnak, az egyetemet végzettek pedig 220 ezerrel lehetnek gazdagabbak havonta.

Mivel hazánkban kifejezetten magasak a járulékok, így nyilvánvaló, hogy a munkaadók ezerszer meggondolják, hogy kit, milyen feltételekkel alkalmazzanak. Ha a feladatkört el tudja látni egy alacsonyabb végzettséggel rendelkező is, akkor miért fizetne többet a diplomásnak? A főiskolát, egyetemet végzettek a szellemi képességek és az oktatásra fordított kiadások miatt is egyre magasabb igényeket támasztanak a fizetésekkel kapcsolatban, miként az elmúlt évek tendenciája is mutatja. Ugyanakkor sokan látják be, hogy külföldön könnyebben boldogulnak diplomájukkal, mint a hazai nehézkes viszonyok  között. A pályakezdők egy része elkeseredetten tapasztalja, hogy a több éves tanulásnak sem a munkaajánlatokban való bővelkedés, sem az ajánlott fizetések nagysága miatt nem biztos, hogy meg van az eredménye. A versenyben vagy igazán keresett szakmában kell kimagaslóan teljesíteni, vagy az egy helyre jelentkező akár több száz pályázó közül kell kitűnni valamivel, amiért a leendő munkaadó érdemesnek találhat a jól fizető pozíció betöltésére.

2018-ban is, mint ahogyan minden évben kisebb nagyobb mértékben nő a garantált bérminimum összege. Az adott évre vonatkozóan rendszeresen az azt megelőző év végén elfogadott kormányrendelet tartalmazza a konkrét összeget. 2018-ban a diplomásoknak is meg kell kapniuk az előző évhez viszonyítva 25%-kal magasabbra emelt garantált bérminimumot, ami bruttó 180.500 forint, vagyis nettó 123.643 forint.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!