EDDIG NEM LÉTEZŐ ÁLLAMI TÁMOGATÁST KAPNAK A CSALÁDOK! MÁR 1 GYERMEK UTÁN IS JÁRNI FOG! , AKÁR HAVI 25 EZERT KAPHATTOK ÉVEKEN KERESZTÜL!

ÉVENTE 300 EZER FORINTOS VADONATÚJ TÁMOGATÁS 1,2,3,4 GYERMEKES CSALÁDOKNAK!

Indulhat a vadonatúj támogatás, vadonatúj program családoknak, egyedülállóknak!

A konstrukcióhoz állami támogatás is jár, amelynek mértéke a befizetési kötelezettség 30 százaléka, de legfeljebb havi 25 ezer forint. A megtakarításokat csak új ingatlan vásárlására lehet fordítani.

A közösséget egy szervező cég működteti és az kezeli annak vagyonát is. A szervező Magyarországon bejegyzett, zártkörűen működő részvénytársaság lehet, amelynek alaptőkéje legalább 100 millió forint. Egy szervező több közösséget is működtethet, amelyért a tagok szervezési díjat fizetnek. Az új lakóingatlan szerződéses értéke 10 millió és 40 millió forint között lehet.

A Nemzeti Otthonteremtési Közösség (NOK) lényege 15 pontban

legalább 120 tag toborzásával lehet létrehozni egy közösséget,

a közösség tagjai a NOK-nál elhelyezett megtakarításaikat kizárólag új lakás vásárlására fordíthatják,

a lakás tervezett értékének maximumát előre meg kell határozni, és ehhez igazodik a befizetendő összeg,

a közösség 10-15 éven keresztül működik, ezen időszak alatt minden tagnak lakáshoz kell jutnia,
ha egy tag nem új lakás vásárlásához (más célra) kívánja felvenni itt elhelyezett pénzét, akkor meg kell várnia a közösség megszűnését,

ezen idő alatt egyenletes összegű rendszeres, illetve rendkívüli befizetésekkel is lehet takarékoskodni,
bizonyos rendszerességgel megrendezett kiválasztások (licit vagy sorsolás) során dől el, ki mikor jut új lakáshoz a közösség összes tagjának befizetéséből,

a licit során az szerepel jobban, aki a lakásértékhez képest nagyobb önerőt tesz be, a sorsoláson pedig a szerencse dönt,

a lakáshoz jutás időpontja tehát vagy a többi tag előre nem látható magatartásától, vagy a szerencsétől függ,
a tagok tehát lényegében egymást egyfajta kamatmentes kölcsönnel finanszírozzák,

a közösség kamatot nem fizet és nem szed, de
az állam 30%-os befizetésarányos állami támogatást nyújt a befizetésekre, amelynek maximuma 300 ezer forint évente,
az állami támogatás viszont csak a “megbízható szervező” által szervezett közösség tagjainak jár,

megbízható szervezőnek az a cég minősül, amely legalább 2 éve fogyasztói csoportot működtető cégként adatot szolgáltatott az MNB-nek, és legalább 1000 lakóingatlan adásvételében már közreműködött,

az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) védelmét nem élvezi a NOK-nál elhelyezett megtakarítás.

Mi is a NOK címszavakban :

Közösségi alapon működő előtakarékossági program (pénzintézetektől független)
Kamatmentes hitel kapcsolódik hozzá
Már az előtakarékosság közben lakáshoz juthatunk
30% állami támogatás
Törvény által szabályzott működés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!