Eltörlik az ársapkát? Ennyi lesz 1 liter olaj, 1 kg cukor, 1 kg hús ára >>>

Nem lesz ársapka: óriási drágulás kezdődik Magyarországon!

Körülbelül 1300-1400 forintra drágulhat az étolaj az élelmiszerárstop megszűnésekor – mondta Raskó György agrárközgazdász az RTL-nek.

A szakértők szerint további élelmiszer-áremelkedés várható, ennek ellenére eljött az ideje, hogy a bizonyos élelmiszereken lévő ársapkákat megszüntessék.





A KORMÁNY NEM BÍRJA TOVÁBB PÉNZZEL!!!

Az ATV Start című műsorában Éder Tamás, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének elnöke és Máhr András, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkárhelyettes arról beszélt, hogy a hatósági árakat már nem lehet fenntartani, ez eredetileg egy ideiglenes lépés lett volna, de fél év az már túl van az ideiglenesség határán.




Máhr szerint egész biztos, hogy a következő időszakban tovább emelkednek majd az élelmiszer árak. Kiemelte, hogy az állam minden egyes megvásárolt termék árának egyharmadát elveszi. A 27 százalékos áfa mellett ugyanis még ott van az extraprofit-adó is, ami gyakorlatilag még négy százalékot jelent. A szakember azt mondta, Németországban és Hollandiában már pedzegetik, hogy az élelmiszereken ne legyen áfa, Máhr szerint a 27 százalékos forgalmi adót itthon is le kellene vinni 5 százalékra, mert az áfa önmagában is egy árgerjesztő adó.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!