Ez olcsó lesz – Csak ennyit kell idén költened a halászlére – Élő ponty ára 2023!

Ez olcsó lesz – Csak ennyit kell idén költened a halászlére – Élő ponty ára 2023!

Ez olcsó lesz – Csak ennyit kell idén költened a halászlére – Élő ponty ára 2023!

Bőséges lesz a karácsonyi halkínálat. A csapadékos időjárás kedvezett a haltermelőknek, így az idén jobb eredményt értek el, mint az elmúlt évben – közölte Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Ma-Hal) elnöke.

(Friss híreink)




A termelők az idén 10-12 százalékkal alacsonyabb áron értékestik a halat – mondta el Németh István, aki egyben a Tógazda Halászati Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Mennyi a ponty ára 2023-ban karácsony előtt?




A piacon, illetve az árusító helyeken

  • a ponty fogyasztói ára kilogrammonként 1700-2500 forint,
  • míg a harcsáé 4-6 ezer forint között alakul.
  • Egy kilogramm süllő 7-8 ezer forintba kerül. A feldolgozott halat ennél magasabb áron kínálják.

Az üzletekben az import lazac is megtalálható, de a Ma-Hal mindenkit a magyarországi hal fogyasztására biztat. Egyik előnye, hogy „alacsonyabb az ökológiai lábnyoma, és sokkal szigorúbb az élelmiszerbiztonsági ellenőrzés, mint a távoli országokból érkező halaknál” – fogalmazott Németh István.




Ismertetése szerint Magyarországon az egy főre jutó éves halfogyasztás – amelynek közel fele karácsonykor kerül az asztalra – 6,5-7 kilogramm, míg az európai uniós átlag 22-23 kilogramm. A tengerrel rendelkező országokban – Spanyolországban, Franciaországban és Portugáliában tradíciója van a halfogyasztásnak, ami jelentősen növeli az átlagfogyasztást – fejtette ki a Ma-Hal elnöke.

4 csillagjegy akik számára 2024 a szerencse éve lesz! >>

Magyarországon évente 22-24 ezer tonna étkezési pontyot termelnek. jelenleg tart az őszi halászati időszak, ezért még nincsenek összesített adatok. De a termelés mennyisége várhatóan 15-20 százalékkal meghaladja az előző évit.

Az idei csapadékellátás megfelelt a halgazdaságoknak. A dunántúli völgyzárógátas, valamint az alföldi körtöltéses tavak bőségesen kaptak vizet – mondta el Németh István.  Az ágazat eredményességét az idén az alacsonyabb takarmányárak is segítették. A tavalyi magas árakat a kormány és az Európai Unió krízistámogatással – hektáronként 101 ezer forinttal – kompenzálta – közölte a Tógazda Halászati Zrt. elnök-vezérigazgatója.




error: Content is protected !!