Fantasztikus hír! 13. havi nyugdíjat vezetne be az MSZP – Ennyit adnának mindenkinek

Fantasztikus hír! 13. havi nyugdíjat vezetne be az MSZP – Ennyit adnának mindenkinek

Egységesen 120 ezer forintos 13. havi nyugdíj bevezetését javasolja Korózs Lajos, a parlament népjóléti bizottságának szocialista alelnöke. Erről az MSZP szakpolitikusa az idősek világnapja alkalmából tartott budapesti sajtótájékoztatóján beszélt vasárnap.

Korózs Lajos elmondta, hogy az MSZP országos elnökségének hétfői ülésén fog javaslatot tenni az egységes 120 ezer forintos 13. havi nyugdíjra, figyelemmel arra is, hogy jelenleg a nyugdíjasok közel kétharmadának nyugdíja még a 120 ezer forintot sem éri el.

Az öregségi nyugdíj minimumát kétszeresére emelné az ellenzéki párt, miután mintegy 70 ezer embernek az öregségi nyugdíja, további 270 ezernek pedig a nyugdíjszerű ellátása kevesebb mint 50 ezer forint – fűzte hozzá.

Korózs Lajos elmondta azt is, hogy pártja visszatérne a nyugdíjak svájci indexálásához, és eltörölné a nyugdíj melletti munkavégzés korlátozását.

A nyugdíjasok 2013 óta csak úgy dolgozhatnak a közszférában, ha lemondanak nyugdíjukról pedig ők már megfizették ennek az árát, ráadásul az országos orvos, illetve tanárhiányt ismerve munkába állásukkal csak segítenek az országnak – jegyezte meg.Forrás cikk:mindenegybenblog.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!