Februártól több embernek ad munkát a mohácsi vágóhíd

Februártól több embernek ad munkát a mohácsi vágóhíd

A tesztüzemben működő mohácsi vágóhíd februártól százhatvanra emeli dolgozóinak számát. Márciusra ipari szintű termelést tertveznek- közölte Sutka László, vezérigazgató.

A vágóhíd január 10-én kapta meg a működési engedélyét

mohácsi vágóhíd

A létesítményben azóta – egyelőre tesztüzemi körülmények között – napi 200-300 sertést vágnak le, termelés folyamatosan emelkedik.

Február második hétben tervezik a csontozó- és csomagolóüzemek terheléses tesztjének indítását. Márciusra már ipari szintű termelést tervez a vágóhíd, ami a teljes kapacitás hatvan százaléka. Mohácson március végétől várhatóan elérik a teljes tervezett 550 fős létszámot. A 2,7 milliárd forintos állami támogatással létesített üzem építési és gépészeti munkáinak költsége meghaladta a 20 milliárd forintot.
Márciustól távol-keletre is innen viszik majd a sertéshúst

Az üzemben belföldi értékesítésre szánt előhűtött tőkehúsrészeket és csomagolt húsokat, valamint távol-keleti exportra szánt fagyasztott húsárút állítanak majd elő.

Évente egymillió sertésnek a legszigorúbb élelmiszer-biztonsági és higiéniai elvárásoknak megfelelő vágását és feldolgozását tervezik. A beruházásból 5 milliárd forint húsipari technológiai fejlesztés, amelynek része a vágó-, csontozó- és csomagolási technológia, illetve az automata logisztikai rendszer.

A költségvetés további része a kiegészítő üzemrészek létrehozásához kellett. A létesítmény a tervek szerint fokozatosan éri el kapacitásának maximumát az év végéig. A Bonafarm-csoporthoz „stratégiai megállapodással” kapcsolódó MCS Zrt. jogelődje a 2013 áprilisában alakult MCS Vágóhíd Kft. tulajdonosa a Ho-Me 2000 Kft. A cég 2016. végéig projektcégként a létesítmény építésével foglalkozott, egyéb ipari tevékenysége nem volt, így pozitív eredménye sem – jegyezte meg Sutka László.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!