FELNŐTTEKNEK HAVI 50 EZER, GYERMEKEKNEK HAVI 25 EZER, VÁRANDÓS KISMAMÁKNAK HAVI 75 EZER FORINT – VADONATÚJ TÁMOGATÁS! MUTATJUK A LEGFONTOSABB RÉSZLETEKET >>>

FELNŐTTEKNEK HAVI 50 EZER, GYERMEKEKNEK HAVI 25 EZER, VÁRANDÓS KISMAMÁKNAK HAVI 75 EZER FORINT – VADONATÚJ TÁMOGATÁS! MUTATJUK A LEGFONTOSABB RÉSZLETEKET >>>

A Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje csütörtöki programbemutatóján a gyerekek után havi 30 ezer, és a felnőtteknek havi 60 ezer forintos alanyi jogon járó alapjövedelmet ígért. Másik javaslatuk, hogy 90 ezer legyen az alapnyugdíj, és a nettó minimálbér 150 ezer forint.

Egy fővárosi cukrászdában tartotta Karácsony Gergely a programbemutatót, ahol arról beszélt, hogy korábbi elképzeléseit pártja újraszámolta, ugyanis ezelőtt a gyerekeknek 25 ezer forintot , a felnőtteknek pedig 50 ezer, míg a várandós anyáknak 75 ezer forintot ígért, derült ki az MTI beszámolójából.

Tett még más ígéreteket is , szerepelt ezek között:
– a lakhatási támogatás országossá tétele,
– a garantált minimumjövedelem,
– béremelési politika,
– az álláskeresési támogatás rendszerének visszaállítása
– valamint a 90 ezer forintos minimálnyugdíj bevezetése is.

Százezreket fenyeget az időskori szegénység.
Véleménye szerint a jövőben nagyobb problémát okozhat a tömeges munkanélküliség mellett még a nyugdíjak alacsony mértéke, ha így maradnak a a mostani szabályok . Az Aegon adatai alapján, jelenleg például egy millió munkavállaló dolgozik minimálbérre bejelentve, ez alapján majd csupán 30-50 ezer forint nyugdíjra számíthatnak. és még 15-20 évig ebből az alacsony összegből kellene megélniük.-írja a napi.hu.

A Párbeszéd társelnöke azt is hangsúlyozta, hogy egy új társadalmi, gazdasági berendezkedésnek lehet a kiindulópontja az alapjövedelem. Természetesen ez nem csodaszer a problémák megoldására, de lehetnek sok területen továbbgyűrűző hatásai. Véleménye szerint a szegénység és nélkülözés elleni fellépésnek is részese lehet, emellett pedig emelheti a ma alacsony béreket és nyugdíjakat, és pozitív hatásai lehetnek a bűnözés, az egészségügy, a munkaerőpiac területén is .

Karácsony Gergely kihangsúlyozta, hogy “egy forradalmi eszköz, de nem a forradalom maga” a z alapjövedelem, és a bevezetése nagyon komoly szemléletváltozást és széles körű társadalmi párbeszédet feltételez. Még a bevezetése előtt népszavazást kell tartani róla, annak érdekében, hogy legyen politikai és alkotmányos védelme is .
Azt javasolta, hogy abban az esetben, ha a baloldali ellenzéki pártok nyerik a jövő évi választást, akkor tartsanak egy két-három éves modellkísérletet az alapjövedelemről: 10-20 ezer fő részvételével és évi 5-10 milliárd forint ráfordítással.

A fejlett országokban már elterjedt nézet
Bánfalvi István, a LÉT munkacsoport vezetője is felszólalt az eseményen, aki felsorolta az alapjövedelem lehetséges pozitív hatásait és azt nevezte a vita lényegének hogy hogyan gondolkodnak az emberről, a méltóságról és a szabadságról, annak résztvevői.

Kijelentette, hogy az egyik oldalon a demokratikus humanisták, míg a másik oldalon az etnikai nacionalista, fajvédő ideológiák képviselői állnak. Szentpéteri Györgyi, a Feltétel Nélküli Alapjövedelemért Egyesület elnöke azt nevezte a legnagyobb feladatnak, hogy az elképzelést a világ több pontján is vezessék be. Elmondása szerint három lehetséges módszer létezik:

– , az első, amikor az állam maga határozza el a bevezetést, ilyen Finnország és ilyen lehet Skócia is
– Belgiumban már létezik a z önkormányzati vagy a megyei szintű bevezetés rendszere , hasonlóra készülnek az Egyesült Államokban, Oklahomában.
– a harmadik lehetőség az lehet, amikor privát szervezetek, alapítványok biztosítják az alapjövedelmet.Forrás cikk : tamogatas.info

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!