Folytatódhat az ingyenes tűzifa program – „Meleget az otthonokba”

Kiss Zoltán idén is meghirdette téli tüzelős jótékonysági akcióját, hogy ezer családnak nyújtson támogatást, de néhány óra alatt annyi rászoruló jelentkezett, hogy felkérte a 100 leggazdagabb magyart, segítsék misszióját – írja a RomNet. A Prima Primissima-díjas hegedűművész floridai koncertsorozata közben hirdette meg „Meleget az otthonokba” jelszóval téli karitatív akcióját.

2018 OKTÓBERTŐL ISMÉT INDULHAT A JÓTÉKONYKODÁS !

Felhívására mintegy tízezer igénylés érkezett kisgyermekes családoktól, kisnyugdíjasoktól, közösségektől az ország legkülönbözőbb részeiből.

Ez már meghaladta lehetőségeit, ezért arra az jutott, felkéri a 100 leggazdagabb magyart, hogy

a felebaráti szeretet jegyében, közös összefogással nyújtsunk azonnali segítséget azoknak, akik nélkülöznek, hogy a jó szándék és a jó szó mellett egy kis meleget is juttassunk az otthonokba.

Meggyőződésem, ez a nemes cselekedet nemcsak konkrét segítséget, hanem reményt és hitet is ad embertársainknak, bizonyítva, hogy belőlünk, magyarokból nem veszett el a jóság, az emberség és tudunk önzetlenül adni!

A kezdeményezéshez elsőként csatlakozott Kiss-Rigó László megyéspüspök, aki bízik benne, hogy példáját a leggazdagabbak is követik. A támogatóknak köszönhetően folytatódhat az ingyenes tűzelő program!

44 hozzászólás

  1. Sziasztok girincs telepűlèsen is szivesen el fogadnàk a segicsèget mert itt miota be àlt a nagy hideg tűzi fàt nm kaptunk a hivataltol sok nagy csalàdos idős enderek laknak itt

  2. Nyugdijas vagyok havi 30.000 Ft nyugdijjal. Nekem is szükségem lenne tüzifára. Tisztelettel: Prekop Károlyné

  3. Szeretnék én is ingyen tűzifát!!! 2 kisgyermekemnek szüksége van a melegre!!Baranya megye Oroszló!!

  4. Már 1 hét és nekem teljesen elfogy a fám, ápolási dijból élek, de itt segitséget nem ad senki, még tüzifát sem igényelt az Önkorményzat.Hiába kértük, azt mondta nem tudják igazságosan elosztani. még segélyt sem adnak. Köszönöm ha segitenek.

  5. Egyedül àllo anya vagyok egy 2 éves kislànyal lakom albérletben .Mostantol gyesen vagyok ami 38 000ft lesz csalàdi potlékkal .

  6. Egyedül állo anyuka vagyok 4gyermeket nevelek nagy szüksègem lene a fára nagyfüged

  7. Egyedül nevelem három kiskorú gyermekemet,mivel élettársam meghalt mikor három hónapos volt a legkissebb.Elég nehezen jutok hozzá a tüzelőhöz,ezért kérnék Önöktől segítséget.
    Köszönöm a lehetőséget!

  8. Nekem is szüksègem volna egy kis tüzelőre kèt gyermekem van a legkissebb 4ès fèl hónapos akinek mèg a melegre szüksèg van!! Köszönöm!!Békés Megye Végegyháza

  9. Én is kérnék tüzifát ha lehet 5 gyermekes család vagyunk a férjem közmunkán én szociális segélyen vagyok.

  10. Üdvözletem. Szeretnék én is egy kis tüzelöt kérni. Fiammal ketten vagyunk. Betegségem miatt nem tudok dolgozni. A fiam fizetése meg épp hogy elég. Ha egy kis fát mi is kérhetnénk nagyon örürnék.

  11. Jonapot mi is szeretnénk tüzelöt 2gyermekemvan és a párom nem dolgozik

  12. Üdvözlöm!Szívesen elfogadnánk mi is a fát ápolási díjat kapok és családit glutén laktoz érzékeny kislányom diétája igen megterhelö anyagilag és kevés dologra jut mellette a tüzelöt meg borzasztó nehéz megoldani segitségüket szívesen elfogadnánk ha kaphatnánk tüzifát mert még kitudja meddig kell füteni!!Köszönöm szépen!4Tisztelettel Benkő Jánosné

  13. Üdvözlöm én is beálnék a sorba kisnyugdias vagyok,albérletben élek özvegyként. Sajnos a fára már nam telik, köszönöm.

  14. szeretnék tüzelőfát igényelni mert az anyagi helyzetem nem engedi meg hogy tüzifát vegyek van egy 11 éves fiam és ne szeretném ha beteg lenne

  15. Jó napot kívánok.Szeretnék részt venni a tűzifa programban,3 gyermeket nevelünk,közmunkán dolgozom minimálbérből élünk és így nagyon nehezen tudjuk megoldani a tüzelni valót.

  16. jónapot kivánok énis szivesen elfogadnám a tüzifát 30 ezerft ból élek szabolcsba munka sincs nehéz az élet segitséget itt nemkapni segitségét előre is köszönöm

  17. Sziasztok énis szetetnék kérni tüzelőt édesanyámnak nagyon kevés a nyugdíj

  18. Négy gyereket nevelünk a férjem dolgozik én itthon vagyok a 9honapos kislábyomal nagyon nehéz a tüzelöt megveni énis szeretnék egy kis tüzufához jutni köszönöm!

  19. sziaztok ! én is szívesen elfogadnám a segítséget! 5 gyermekes anya vagyok nehezen jutunk tüzelőhöz mert majdhogynem kevés amit kapunk ! 7 éven aluliak a gyermekeim, szeretném ha tudnátok nekem segíteni hogy belegyen biztosítva a telük! előre is köszönöm

  20. Szép napot kívánok! Szeretnék fel iratkozni én is ha lehetséges. Két kiskorú gyermeket nevelünk egy fizetésből. Sajnos mind a kettő lisztérzékeny igy nem jut még tüzelőre is.Nagyon sokba van nekik az ennivaló liszt, tésztafélék stb.Férjem fizetése nagyrésze a hitelekre megy és a családipótlékbol élünk. Meg értésüket köszönöm.

  21. Szép napot!szeretnék részesülni a tüzifából bár februárban is kaptam.Egyetemista nagyfiammal albérletben élünk nagyon nagy segítség lenne ismét ha legalább 1 havi tüzelőnk meglenne 107 ezer ft a fizetésem ebből lakbér +rezsi fűtés nélkül 90ezer ft 17000 marad kettőnk megélhetésére

  22. A barátnőm részére szeretnék segítséget kérni! Egyedül neveli fogyatékkal élő lányát nagyon nehéz körülmények között. Tavaly végig fagyoskodták a telet. Sajnos Nyugdíjas vagyok és nem tudok anyagilag segíteni, megtenném ha tudnám. Örülnék ha legalább így tudnék segíteni Nekik!! Hálás lennék ha sikerülne.

  23. Nyugdíjas vagyok 60.000. Ft a nyugdíjam. Nyugdíj mellett dolgoztam, de férjemnek agyvérzése volt ezért abba kellett hagynom a munkát. Megköszönném a segítségüket. Üdvözlettel

  24. Gyesen lévö 2gyermekes anyuka vagyok pérom dolgozik,de szükségünk lenne fára,párom fizetése megélhetésre épp elég.
    Segitségüket megköszönném. Szentgotthárd

  25. Szeretnék a lányomnak 1,5éveskisunokámmal kesznyétenben laknak

  26. Főállású anya vagyok 3 kisgyerekkel akiknek kellene a meleg! Kisszállás

  27. Üdvözlöm!!! Édesanyámnak szeretnék egy kis tüzelőt kérni ha lehet,egyedül él,özvegy asszony..nagyon örülne neki meg persze én is,mert legtöbször ott vagyunk nàlla 2 kicsi gyerekkel..remélem gondolnak rànk is.Üdv: Tusz Melinda

  28. Rokkant nyugdíjas vagyok,32 ft a rokkant ellátásom,mire kifizetek mindent szinte alig marad pénzem megélhetésre,tüzifát se tudok venni,nagyon kérem önöket segítsenek nekem! Köszönöm

  29. Egyedül élő rokkant nyugdíjas vagyok. Én is szívesen fogadnám az ingyenes tüzifát. Nagyon nagy segítség lenne. Köszönöm.

  30. Üdv: kérném a segitségre számomra Orisási segitség lenne. Középiskolás fiam tovább tanul és sajnos sok anyagi gondal jár ugy mint a mindanapi kaja hiszen most nem dolgozom betegségem miatt sociális segélyből élunk szinte az semmire sem elég köszönöm ha tudnak segíten ezen a számon elérhetnek. 06702556815

  31. Sziasztok egyedülállo 3 gyerekes anyuka vagyok jelenleg nem rendelkezem munkaviszonnyal na nekem tényleg szükségem lenne a tüzelési támogatásra elörre is köszönöm

  32. Tisztelt Művész Úr !
    Albérletben élek 67 évesen, a lányom elhunyt, a lakásmaffia ki lakoltatott súlyos beteg vagyok. A nyugdíjam elmegy az albérletre és a rezsire. Nagyon szépen kérem tessék segíteni egy kis tüzi fával. Előre is hálásan köszönöm További sok sikert kívánok.
    Tisztelettel: Veronika. Felsőgöd Ságvári Köz 1/b.

  33. Tisztelt Művész Úr Édesanyámmal vagyok ápolásin aki pár hónap mulva lessz 99-éves gáz fűtéses a lakásunk de muszály besegíteni fával is mert már sajnos nincs meg a kellő vérkeríngése Előre is köszönöm jó indulatát és megértését Maradok Tisztelettel Éva Kiss Báránd

  34. Jonapo! Én is szeretnék tüzelöt igényelni mert nem engedhetem meg magamnak h tüzifát vegyek 2 gyerekem van és édesanyámmal èlek. Elöre is köszönöm!

  35. Szép jó reggelt kívánok rokkant nyugdíjból élünk Férjemmel ami 39450-ft szükségünk lenne tüzifára Újsolton élünk. Nagyon szépen köszönöm.Maradok Tisztelettel Szutter Jánosné

  36. Sajnos hárman élünk rokkant nyugdijbol és ápolásidijbol ami nem sok igy szivesen fogadnánk mi is egy kis segitséget kicsi szegény faluban élünk Tolna megyében Mucsiban tisztelettel Nagyné

  37. Én is szeretnék kérni ingyen tüzelőt, mert sajnos 33000ft a havi jövedelmem, és tüzelóre ebből sajnos nem telik. Bács Kiskun megyében élek egyedül. Tisztelettel. Krisztina

  38. 2 éves ikerpárt nevelek egyedül és csak a kicsikre járó jövedelemmel rendelkezem (gyes,családipótlék) sajnos még nem tudok menni dolgozni mert nincs kire hadjam őket a tüzelő viszont nagyon sokk pénzt kivesz a kasszábol ezért ha még lehet igényelni akkor az nekem nagyon nagy segitség lenne.
    Heves megyében egy kis faluban lakom a 2 picifiammal

  39. Én nagymamámnak szeretnék ingyen tüzelőt. Egyedűl él nincs segítsége. Mire a gyógyszereit,rezsit mindent kifizet alig marad 2000ft-ja. És még ott a fa is

  40. Jo napot 3gyereket nevelek nehez helyzetben senki nem segit rajtunk.Tuzelot se tudok venni es sajnos telapo es karacsonyi ajandek se jut a kicsiknek kerem segitsen nekem legalabb ne fazanak a kicsikeim bp zugloban elunk.sajnos csaladibol es gyesbol tudom el tartani magunkat es a legnagyobb lanyom beteg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!