Ha ezt az ízt érzed a szádban, azonnal hívd a mentőt >>> Évente 45 ezer ember életét követeli!

Ha ezt az ízt érzed a szádban, azonnal hívd a mentőt >>> Évente 45 ezer ember életét követeli!

Oszd meg kérlek, mert ezt csak nagyon kevesen tudják, pedig életet menthet!!!!

Ha zsibbad a nyelved, és ezt az ízt érzed, komoly bajt jelezhet.

Magyarországon évente 45 ezren kerülnek kórházba stroke miatt, óránként egy halálesetért felelős a betegség – mondta Bereczki Dániel, a Magyar Stroke Társaság elnöke az M1 aktuális csatornán szombat este.

Hozzátette, ma már tízezer alatt van azoknak a száma, akik belehalnak a stroke-ba, ami jelentős csökkenés 1980-hoz képest, amikor évente mintegy 24 ezren haltak meg ebben a betegségben.

Mint mondta, ennek oka, hogy az emberek egyre komolyabban veszik a kockázati tényezőket, elsősorban a magas vérnyomást, cukorbetegséget, a szívritmuszavart, és a magatartásbeli tényezők között a dohányzást.
Nem csak az idősebbek vannak kitéve a stroke veszélyének, Magyarországon az esetek több mint 10 százaléka 50 éves kor alatt, több mint 27 százaléka munkaképes korban jelentkezik – mutatott rá.
Kitért arra, hogy a stroke három fő tünete, amikor azonnal mentőt kell hívni, mert 3 óra van az eredményes beavatkozásra, az egyik oldali végtag meggyengülése, a száj félrehúzódása és a beszéd elakadása.
A szakértő elmondta, a betegek csak 5 százaléka kapta meg a vérrögoldó kezelést tavaly, mert későn mentek kórházba. Az európai átlag 10 százalék, tehát vannak még feladatok – jegyezte meg.

Ez a három legismertebb tünet

A stroke-nak három olyan fő tünete van, melynek észlelése esetén azonnal mentőt kell hívni, az egyik oldali végtag meggyengülése, a száj félrehúzódása és a beszéd elakadása.

Léteznek azonban kevésbé ismert tünetek is, illetve olyanok, amelyek a sokszor tragikus kimenetelű stroke-ot gyakran megelőző csendes stroke jelei lehetnek. Ilyen például a néhány perces beszédelakadás, a féloldali gyengeségérzet vagy ugyanígy fél oldalon a látótérkiesés, emellett mindenképpen aggasztó tünet a zsibbadás, különösképp, ha határozott vonallal elkülöníthető a test zsibbadó és nem zsibbadó fele.

Furcsa ízek és zsibbadás a szájban

A zsibbadás továbbá a szájban, a nyelv esetén is felléphet, a gyanút erősíti továbbá, ha a beteg kifejezetten fémes, sós vagy kellemetlen ízt érez a szájában – sok stroke-on átesett páciens számol be hasonló tapasztalatokról.

Bár önmagában a fémes íz számtalan más problémát, illetve állapotot is jelezhet – okozhatja túlzott kávéfogyasztás, terhesség, bizonyos gyógyszerek vagy akár reflux -, ha kifejezett zsibbadással együtt jelentkezik, vagy a többi tünet bármelyike mellett, azonnal mentőt kell hívni.

A különös tünet ugyanúgy az agy bizonyos részének érintettsége miatt lép fel, mint a többi, jellemző továbbá, hogy az agyvérzésen átesett beteg később is tapasztal az ízérzékelés kapcsán furcsaságokat, olyan ízeket érez, amilyeneket még soha, vagy éppen nem érez semmit.

Nagyon fontos tudni, hogy az agyvérzés tüneteinek jelentkezése után
három óra van az eredményes beavatkozásra. A Magyar Stroke Társaság információi szerint tavaly a betegeknek csak 5%-a kapta meg a vérrögoldó kezelést, mert későn mentek kórházba. Az európai átlag 10%.

One comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!