Így keresheted rommá magad a kriptopénz-őrületen

Így keresheted rommá magad a kriptopénz-őrületen

Az egyik legjobban teljesítő eszközosztály az elmúlt években a kriptopénzek voltak, a legnagyobb kapitalizációjú digitális valuta, a bitcoin havi átlagosított hozama az indulása óta meghaladta a 25 százalékot (!). Ennek köszönhetően rendesen meg is ugrott az igény iránta a kisbefektetők körében, így most utánajártunk, hogy hogyan lovagohatjuk meg a kriptodeviza őrületet akár anélkül, hogy közvetlenül bevásárolnánk a szuperpénzből.

Befektetési alapok

Amíg az intézményi befektetők a fejüket vakargatják, hogy mit is kezdjenek a kriptopénzekkel (bár a Goldman Sachs már pedzegeti az ötletet, hogy létrehozzanak egy külön kereskedési részleget, amely kifejezetten kriptopénzekkel foglalkozna) addig csak az idén már 84 új kripto fókuszú alap indult, amellyel együtt már összesen körülbelül 124 kriptopénzekbe fektető alap létezik.

Így keresheted rommá magad a kriptopénz-őrületen
Az Autonomus elemzőcég kutatásai alapján ezek a kripto-alapok jelenleg összesen 2,3 milliárd dollárt kezelnek, aminek is a 34 százaléka inkább kockázati tőkebefektetés jellegű stratégiát követ, míg 32 százalékuk a digitális valuták kereskedésére fókuszál. Még van egy nagyobb csoport: körülbelül 10 százaléka olyan alapban van, amelyek mesterséges intelligánciájú programokkal, illetve kvantitatív módszerekkel kereskednek.

Így keresheted rommá magad a kriptopénz-őrületen

A nagyobbak közül néhányat kiemelve: a 713 millió dollárt kezelő Bitcoin Investment Trust, a nemrégiben 500 millió dollárral indult Fortress Investment Group – mely ICO-kba fog fektetni – és a szintén induló fázisban lévő 100 millió dollárt kezelő Protocol Ventures, amely alapok alapjaként fog működni.

Egyelőre kriptopénz ETF még nem indult, Cameron és Tyler Winklevoss már több mint három éve próbálja meggyőzni az amerikai tőzsdefelügyeletet, hogy engedélyezze az első kriptopénz fókuszú tőzsdén kereskedett alapot, azonban egyelőre nem adták be a derekukat, viszont azóta szép számmal szaporodnak az olyan cégek, akik hasonló kéréssel fordulnak a SEC felé. Az ARK Innovation ETF alapkezelője szerint első körben – akár egy éven belül – zártvégű bitcoin befektetési alap jöhet létre, majd a második lépésben, körülbelül két éven belül jöhet az első bitcoinos ETF.

Bányászcégek

A manapság érvényes szabályozások szerint a hagyományos pénzügyi rendszerben az országok központi bankjainak a kizárólagos monopóliuma, hogy a pénzmennyiség alakítása érdekében papírpénzt nyomtassanak, vagy épp vonjanak ki a forgalomból. A bitcoint, és más kriptodevizákat azonban nem nyomtathatjuk kényünk kedvünk szerint, ezeket a pénzeket „felfedezik”, világszerte számítógépek ezrei versenyezve egymással bányásszák a mára már közel 1000 fajta digitális valutát.

A bányászatról már itt írtunk részletesebben, azonban röviden összefoglalva úgy néz ki a dolog, hogy a Bitcoin-hálózat fenntartásához, a tranzakciók végrehajtásához és ellenőrzéséhez hatalmas számítási kapacitás szükséges, ezt biztosítják az úgynevezett bányászok. A számítási kapacitásért a bányászok bitcoinban kapnak fizetséget: amikor sikeresen megoldanak egy bonyolult matematikai problémát, és ezzel létrehoznak egy új Bitcoin-blokkot, akkor cserébe bitcoint kaptak jutalmul jutalmul. Ez a kezdetekben 25 bitcoin volt, azonban a felezőnapok után (ami nem naptári nap, hanem 210 ezer blokkonként jön el) csak a korábbi jutalom felét kapják meg a bányászok. (A pillanatnyi blokkjutalom 12.5 BTC.)

A bányászat azonban egyre energiaigényesebbé, és nehezebbé válik. A problémát az okozza, hogy még egy profi ASIC feleszereléssel is átlagosan eltart egy évig is amíg az embernek sikerül egy blokkot bányásznia. Természetesen ha sikerül, akkor a blokk és tranzakciós jutalom bőven kompenzálja a bányászt, azonban a legtöbb ember inkább stabilabb cash-flowt preferál: inkább havi szinten egy átlagosabb és akár kevesebb kevesebb kompenzálás mint egy másfél év múlva egyetlen nagy összeg. Éppen ezért a bányászok elkezdtek bányász csoportokba, úgynevezett poolokba, szerveződni, ahol a megynyert tranzakciós és blokkjutalmat elosztják a pool résztvevői között.

A világ bitcointermelésének nagyjából a felét Kína adja, a legnagyobbak ezek közül az AntPool (25,2%), a BTC.Top (11,2%), és a BTC.com (10,2%). Egyébként hatalmas pénzekről van szó, mint ahogy arról az Index is korábban beszámolt, az AntPoolt üzemeltető Bitmain körülbelül napi 70 millió forintnyi (!) nyereséget termel.

Chipgyártók

A bányászat miatt olyan szinten megugrott a kereslet a nagy teljesítményű videokártyák iránt, hogy nyáron volt néhány olyan hét, hogy a kereslet pillanatok alatt felszippantotta az aktuális készleteket, így egyszeűen nem lehetett videókártyákat kapni. Egyébként a piacon már régóta léteznek kifejezetten bányászatra tervezett GPU-k, mostanában pedig a nagy félvezetőgyártó cégek (Nvidia, AMD) is belevágtak a speciális hardvergyártásra, aminek következtében árfolyamuk is jelentős mértékben megugrott. Az Nvidia árfolyama csak az idén 89 százalékot, míg az AMD papírjai 22 százalékot emelkedtek.

Más tőzsdei cégek

A bitcoin őrületet továbbá úgy is meglovagolhatjuk, hogy olyan cégek részvényeibe fektetünk, melyeknek valamilyen módon van közünk a szuperpénzhez: vagy elfogadják fizetőeszközként, vagy akár az élen járnak a blockchain alapú technológiák fejlesztésében/felhasználásában.

Ilyen például az Overstock.com, mely az első volt a nagy online viszonteladó cégek közül, amely bitcoint is elfogad, de ilyen a Shopify, és a Microsoft is, amelynél már az összes szolgáltatásért lehet bitcoinnal fizetni. A Commerzbank kihasználva a piaci rést előállt egy olyan termékkel, amely a kisbefektetők hasonló igényeit szolgálja ki, és pont ezeket a részvényeket tartalmazza (Shopify, DISH Network, Microsoft )
Egy másik ilyen cég – mely árfolyama az elmúlt pár hónapban közel az ötszörösére emelkedett – a Bitcoin Group, mely állítása szerint az első és egyetlen szabályozott németországi Bitcoin-tőzsde (www.bitcoin.de). A vállalat egyik legfontosabb bevételi forrása ez a piactér, az ottani forgalom egy bizonyos hányada adja a bevételek oroszlánrészét, de a kriptodevizákkal kapcsolatos tanácsadási tevékenységgel is foglalkozik a vállalat kereskedési platformon az év elején 356 ezren, idén június végén pedig már 430 ezren kereskedtek, az év végére pedig a menedzsment már 480 ezer ügyféllel számol, az elmúlt hónapokban átlagosan 12 ezer új ügyfelet szerzett a Bitcoin Group. Ezzel párhuzamosan a forgalom is meredeken emelkedett, júniusban már több mint 67 millió euró (~20,5 milliárd forint) értékben kereskedtek kriptodevizákkal a cég platformján.

Certifikátok

A certifikát olyan tanúsítvány, amely szerint a kibocsátó pénzintézet vállalja, hogy a szóban forgó értékpapír – azaz a certifikát – értéke meghatározott módon alakul egy mögöttes termék árfolyamának függvényében. Ha tehát egy certifikát célja például a bitcoin követése, akkor a kibocsátó kötelezettséget vállal arra, hogy a certifikát értéke pontosan a bitcoin alakulásának megfelelően nő vagy csökken majd.

Bitcoin certifikát vásárlására már szinte az összes szolgáltatónál is lehetőségünk van, sőt nyáron a svájci tőzsdén egy ideig a struktúrált termékek közül a bitcoin certfikátoknak volt a legnagyobb forgalma, összesen 40 millió frank értékben kereskedtek ezzel a termékkel.

Természetesen mindemellett a legegyszerűbb módja, ha kitettséget akarunk
szerezni kriptodevizákban, hogy közvetlenül bevárásárolunk belőlük. Erre mára már rengeteg tőzsdén, oldalon és szolgáltatónál is lehetőségünk van, úgy mint például a Coinbase, az Uphold, vagy a magyar fejlesztésű és üzemeltetésű Mr.Coin. Egyébként aki bitcoinvásárlásra adná a fejét, itt részletesen pontról pontra leírtuk, hogy hogyan is fogjon hozzá.Címlapkép forrása: Shutterstock

A cikk szerzője Bitcoinnal kapcsolatos üzlet muködtetésében érdekelt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!