Ilyen csekket kaptál? Ne fizesd be!

Sokakat vernek át így >>> Ilyen csekket kaptál? Ne fizesd be!

Elévült, és állítása szerint valótlan szemétdíjtartozást próbál behajtani a makói Lajos Lászlónén egy dunaújvárosi pénzbehajtó cég. Nem ő az egyetlen a városban, sőt, az országban sem, aki csekket kapott.

Ügyvédje tanácsára nem fizet egy makói nő annak a dunaújvárosi behajtó cégnek, amely állítólagos elmaradt szemétdíjat követel tőle. Elévült ugyanis a követelés – írja a Délmagyarország.

Nem Lajos Lászlóné az egyetlen, aki csekket és levelet kapott. Állítólag ugyanis 2010 júliusában nem fizetett be a Makón akkoriban lakossági hulladékszállítást végző Bio-Pannónia Kft.-nek egy számlát. A 4841 forintos díjat egyszer, négy éve már követelték tőle levélben. Most összesen 7923 forintot vár tőle egy dunaújvárosi illetőségű behajtó cég, ebben már benne van a kamat és ügykezelési díj is.

A nő a lapnak azt mondta, az igazolócsekk már nincs meg, de biztos benne, hogy nincs tartozásuk. A makói nő felhívta a behajtó cég ügyfélszolgálatát, és kérte, igazolják, hogy négy éve jelezték neki a tartozást, ilyen levelet állítása szerint nem kapott ugyanis. Nem tudták igazolni. Azt javasolták, hogy az ügyfél írjon levelet a cégnek, ha vitatja a tartozást. Ezt megtette, és a társaság azóta nem jelentkezett, választ nem kapott.

Nem Lajos Lászlóné az egyetlen, aki ilyan csekket kapott. A városban többeknek is küldött a cég felszólító levelet. Volt, akinek a 11 évvel ezelőtt elhunyt nagymamája nevére érkezett a levél.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!