Ingatlanvásárlás, családi ház vagy panel lakás önerő nélkül 2018-ban >>>

Ingatlanvásárlás, családi ház vagy panel lakás önerő nélkül 2018-ban >>>

Hol kap az ember lakáshitelt jelenleg önerő nélkül??? >>>

A válság után komolyan szigorítottak a bankok a hitelfelvételi lehetőségeken, ami nem csak az önerő mértékére és a devizában való hitelfelvételre volt komoly hatással, hanem az alternatív lehetőségekre és az állam által adott termékekre is.

Abban az esetben adnak hitelt önerő nélkül, ha van bevonható ingatlan pótfedezetként, illetve kezes.

Mindjárt fel is teszem azt a kérdést, amit egyből mindenki feltesz: lehet egyáltalán önerő nélkül lakást vásárolni ma Magyarországon? A válasz egyértelműen az hogy nem, vagy csak nagyon komoly feltételek mellett.

Induljunk ki a CSOK-ból, amit ma már mindenki ismer és tudja, hogy 3 gyerek után az állam utánunk vág 10 millió forintot, sőt, előre is bevállalhatóak a gyerekek. Azonban a legtöbb esetben ez a pénz nem helyettesítheti az önerőt, ráadásul más elbírálás alá esik a már meglévő és a bevállalt gyerkőc… A Magyar Nemzeti Bank ki is adott anno egy közleményt, amelyben megfogalmazta, hogy bár a CSOK az önerő megteremtését, ezáltal pedig a könnyebb lakásszerzést szolgálja, a bankok kockázati megítélésük alapján dönthetnek úgy, hogy a támogatás ellenére minimális „készpénzes” önerőt megkövetelnek.

Ez csak akkor merül fel, ha a család lakáshitelt is szeretne a CSOK mellé. Ez azt jelenti, hogy hiába kapna valaki annyi CSOK-ot és lakáshitelt együtt, hogy fedezze a teljes vételárat, vagy építési költséget, muszáj felmutatnia legalább 10-20-30% saját erőt. Azaz kevesebb lakáshitelt kell felvennie.

Ha egyáltalán nincs induló tőkéd, kézen fekvő lehet egy kiegészítő fedezet bevonása. Előfordulhat, hogy a szüleid, nagyszüleid ugyan pénzzel nem tudnak segíteni, de a lakásukat szívesen felajánlják fedezetként a hiteled mögé.

Ez a lépés, azonban rájuk nézve is kötelezettségekkel jár. A hitel teljes összegét fogják bejegyezni mindkét ingatlanra. Akié a plusz ingatlan, ő is szereplője lesz a hitelügyletnek, mint az egyik lakás tulajdonosa (zálogkötelezett).

Az önerő nélküli lakáshitel felvétel kulcskérdései:
Létezik-e olyan bank, ahol ugyan dupla fedezettel, de önerő nélkül, 100%-ban megfinanszírozzák a lakásvásárlást?
Elfogadja-e az eladó, hogy az adásvételi megkötésekor nem kap egy fillért sem?
Az első kérdésre a válasz: A bankok általában nem preferálják, ha önerő nélkül vágnál bele egy lakásvásárlásba, de amennyiben a jövedelmi oldal rendben van és az ingatlanok is elbírják, akkor lehet olyan bankot találni, ahol sikerrel jársz.

A második kérdésre nagyon nehéz válaszolni, hiszen szubjektív. A jelenlegi ingatlanpiacon elég kevés eséllyel találsz olyan eladót, aki nem ragaszkodik legalább a 10 százalék foglalóhoz. Tolonganak a készpénzes vevők, nyilván nem azzal fog az eladó kezet rázni, aki 100% hitelből vásárol. Mégsem kell, hogy emiatt elkeseredj.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!