Ingyen szemüveg jár a magyar melósoknak: mutatjuk, mire hivatkozz

Ingyen szemüveg jár a magyar melósoknak: mutatjuk, mire hivatkozz

Korábban már foglalkoztunk a Google keresési javaslataival. Ezek segítségével a kereső cég megpróbálja kitalálni, a keresés közben begépelt szavak, mások hasonló keresései és a korábbi kereséseink alapján, hogy tulajdonképpen mire is akarunk rákeresni. Ezek közül a keresési javaslatok közül megválaszoltuk már, hogy mi, mennyibe kerül Budapesten, most pedig nyitjuk az ollót, a javaslatok közül azokra mutatjuk a választ, melyeket a “mennyibe kerül” szerkezet begépelése után dobott fel a kereső.

Amikor a Google keresőjét használjuk, a keresőmotor már gépelés közben megpróbálja kitalálni, hogy mire is vagyunk kíváncsiak. Ehhez olyan keresési kifejezéseket tüntet fel a keresőmező alatt, melyek a már begépelt szókapcsolataink alapján relevánsak lehetnek számunkra. Korábban már megválaszoltuk azokat a kérdéseket, melyeket a “menyibe kerül budapesten” szerkezetre dob fel a Google, most pedig azokat a javaslatokat jártuk körbe, melyeket a “mennyibe kerül” szavakra dob fel.

Azért, hogy a saját keresési történetünk ne befolyásolja a javaslatokat, kijelentkeztünk Google-fiókunkból, majd beírtuk a keresőbe, hogy “mennyibe kerül. A következő javaslatokat kaptuk.

Nézzük tehát:

“mennyibe kerül egy gramm arany”

Ezt a kérdést nem olyan könnyű megválaszolni, mint amilyennek első blikkre tűnik. Egyfelől a tisztaság, másfelől pedig a forma nagyban befolyásolja, hogy mennyit kell fizetni érte. A 18 karátos arany világpiaci ára az arany-arfolyam.hu adatai szerint 8 216 forint volt ma reggel nyolckor, ha viszont törtaranyban gondolkodunk, azért már nem kapunk ennyit. A BÁV honlapján a vételi ár 6 992 forint volt ma délben, ha viszont a törtaranyból ékszert vásárolnánk náluk, akkor jóval több pénzt kapunk az általunk bevitt törtaranyért, grammonként 7 403 forintot vásárolhatunk le.

“mennyibe kerül angolul”

Így mondjuk: “How much does it cost?”.

“mennyibe kerül egy új tető”

Ez azért így bonyolult kérdés, mivel sok mindentől függ, de van rá kalkulátor a csaladihaztervezes.hu-n. Lapostető esetén ide kattints, magas tetőhöz meg ide. Jó számolgatást!

“mennyibe kerül egy új szemüveg”

Ezzel kapcsolatban van egy jó hírünk. Amennyiben legalább 4 órát képernyő előtt töltesz munka közben, akkor semmibe sem kell, hogy kerüljön neked egy olyan szemüveg, amivel élesen láthatod a képernyőt. Az “50/1999. (XI. 3.) EüM rendelet a képernyő előtti munkavégzés minimális egészségügyi és biztonsági követelményeiről” megnevezésű jogszabály szerint ugyanis:

Ha szemészeti szakvizsgálat eredményeként indokolt, illetve a munkavállaló által használt szemüveg vagy kontaktlencse a képernyő előtti munkavégzéshez nem megfelelő, a munkáltató a munkavállalót ellátja a minimálisan szükséges, a képernyő előtti munkavégzéshez éleslátást biztosító szemüveggel.

Irány a HR-es, a teljes rendelet ide kattintva érhető el. Amennyiben erre nem vagy jogosult, vagy egyéb okok miatt nem szeretnél ilyen szemüveget, akkor benzinkutakon vagy egyéb üzletekben már akár kétezer forint alatt is hozzájuthatsz előre legyártott szemüvegekhez, ám ezeknek az egészségre gyakorolt hatásairól megoszlanak a vélemények (főleg akkor, ha egyébként fogalmunk sincs, hogy mi a helyes dioptriánk).

Ha csináltatunk szemüveget, az kerettől és lencsétől függően akár több tíz- vagy több százezer forintba is kerülhet. Érdemes egyébként egészségügyi pénztári megtakarítás terhére megvenni a szemüveget, hisz az ilyen számlákra való befizetés után adókedvezményre lehetsz jogosult (20 százalék, évi maximum 150 ezer forint).

“mennyibe kerül az áram”

A KSH adata szerint tavaly 366 forint volt a villamos energia költsége (10 kilowattóránként), de olcsóbban is hozzájuthattunk, ha részben éjszakai (azaz vezérelt) áramot használtunk, melynek költsége csupán 233 forint volt. Ilyen megoldással lehet üzemeltetni olyan elektromos berendezéseket, melyek nem igényelnek folyamatos energiaellátást, mint például a bojler. Ehhez külön mérőre van szükség otthonunkban.

A Démász Zrt. adatai szerint 2093 kW/h volt az éves átlagos lakossági energiafogyasztés, a fenti 366 forintos költséggel számolva ez tehát 76 604 forintra jön ki.

“mennyibe kerül egy raklap”

Egy 80 cm hosszú és 60 cm széles raklaphoz néhány ezer forintért hozzájuthatunk, ha műanyagot vagy egyéb, speciális típust keresünk, akkor ez a költség akár meg is duplázódhat. Ugyanakkor, ha nem félünk egy kis piszoktól, az építkezéseken akár ingyen is elvihetünk belőlük (nem arról van szó, hogy ellopjuk, hanem általában ingyen oda szokták adni őket, ha kérjük). Teherbírásuknak köszönhetően sokan így oldják meg az ágykeretet, tehát erre teszik a matracot, de kis átalakítással más bútor vagy berendezési tárgy is készíthető belőlük.

“mennyibe kerül egy olajcsere”

Ha magadnak megcsinálod, akkor ingyen van, ha nem szeretnéd beszennyezni a kezed, akkor viszont néhány ezer forintot számolj erre (van olyan szerviz, ahol tízezret is elkérnek érte). Ebben persze nincs benne a motorolaj ára, ami 2-4 ezer forint között szokott alakulni literenként.

“mennyibe kerül egy ház felépítése”

Ingatlanpiaci háttér információ szerint egy rendes minőségű családi ház felépítése körülbelül 350-400 ezer forintba kerül négyzetméterenként, de természetesen technológiától és felszereltségtől függően ez több is lehet. Nemrég egyébként még 300 ezer forintból is megúszhattuk az építkezést, de az elmúlt időszak alapanyag- és munkaerőköltség emelkedése miatt jelentősen megnőttek az árak. Mielőtt azonban rohannánk az áruházba tégláért, azt se felejtsük el, hogy ezekben az árakban még nincs benne a telek költsége, ami ugye jelentős mértékben függ attól, hogy hol szeretnénk lakni.

“mennyibe kerül egy vese”

A szervkereskedelem tilos Magyarországon. A feketepiacon azonban iszonyú mennyiségű szerv cserél gazdát, eszerint a 2012-es Guardian cikk szerint egy veséért akár 200 ezer dollárt (akkori árfolyamon kb. 44 millió forintot) is fizettek, ám ez nem ahhoz vándorolt, akiből kioperálták azt, hanem a kereskedőhöz. A donor van, hogy csak ötezer dollárt (2012-es árfolyamon kb. 1,1 millió forintot) kapott érte.

“mennyibe kerül egy ház felújítása”

A határ a csillagos ég, de ingatlanpiaci becslés alapján 80-120 ezer forintból ki lehet hozni négyzetméterenként a felújítást jó minőségű, de közepes árfekvésű anyagok felhasználása esetén.

Forráscikk: penzcentrum.hu

Be the first to comment on "Ingyen szemüveg jár a magyar melósoknak: mutatjuk, mire hivatkozz"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*