Ingyenes élelmiszercsomag: Elindult az országos program! A gyermekes családok havonta egy alkalommal 13 ezer forint értékben ételcsomagokat kapnak

Ingyenes élelmiszercsomag: Elindult az országos program! A gyermekes családok havonta egy alkalommal 13 ezer forint értékben ételcsomagokat kapnak

Már egész Magyarországra kibővítette a hátrányos helyzetű gyermekes családoknak szánt ételcsomag osztását a kormány. Erre a programra az elkövetkezendő években 18,3 milliárd forintot fordít – jelentette be Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerdán a Fejér megyei Sárbogárdon.

Kiemelte, hogy: a hátrányos helyzetű gyermekeket nevelő családok részére minden segítséget megadnak. A „hátránykompenzáció” egyik legfontosabb módjának a gyermekétkeztetést nevezte, jelezve: gondoltak a három évnél fiatalabb gyereket gondozó, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő családokra is, akik az ételcsomagra jogosultak.

Ennek a programnak a kísérleti szakasza ez év július 6-án indult el az alábbi megyékben:
– Hajdú-Bihar
– Borsod-Abaúj-Zemplén
– Szabolcs-Szatmár-Bereg

Ezeken a részeken október végéig 63 ezer tartós élelmiszert tartalmazó csomagot osztottak ki 1 milliárd forintnyi uniós forrásból. A csomagokat havonta egyszer osztják, és a korábbi 8 ezer forintról 13 ezer forintra növelték a csomagonkénti ráfordítást. Az országos szakaszra való kiterjesztésnél a csomagok tartalmát felülvizsgálták és új, tartós élelmiszerek kerültek bele, amely így már tíz kilogrammos – nyilatkozta Czibere Károly.

Az államtitkár megjegyezte, hogy nemcsak az olyan családok kapnak csomagot ahol három évnél fiatalabb gyerekek van, hanem az olyan hátrányos helyzetű várandós anyák is jogosultak rá, ahol már a magzat elérte a három hónapos kort.

Ha számodra is hasznos információkat tartalmazott a cikk, kérlek oszd meg ismerőseiddel is! Erről mindenkinek tudnia kell!

One comment

  1. Jo estèt kivànok.
    Az ugyben fordulok onokhoz hogy korabban kaptam ae csomagot kb 6-7 honapig a kislanyomra aki màrciusban volt 3eves ,2honapja viszont nem kapok pedig volt a faluban ossztàs, gyermekvedelmire jogosult vagyok. Van ezen kivul egy 4 honapos kislanyom , rèszère sem kapunk semmit. Ez mièrt van ? Vàlaszukat elore is koszonom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!