Site icon 24 óra! – Friss hírek

Ingyenes étkezés 2018/2019 – Év közben is igényelhető!!!

Ingyenes étkezés 2018/2019 – Év közben is igényelhető!!!

Továbbra is az év bármely napján, határidő nélkül igényelhető az ingyenes, vagy kedvezményes gyermekétkeztetés – közölte a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.

Fülöp Attila hangsúlyozta, hogy a családok szociális biztonságát erősítő gyermekétkeztetési támogatás soha nem kapott olyan kiemelt figyelmet, mint a 2010 utáni kormányzati ciklusokban. Az Emmi államtitkára szerint ezt mutatja, hogy az idei és a jövő évi költségvetésben is 79 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra, szemben a 2010-es 31 milliárd forinttal.

Kitért arra is, hogy a kedvezményezettek körének bővítése miatt az előző tanévben már 627 ezer gyermek étkezhetett ingyenesen vagy kedvezményesen a nyolc évvel korábbi 257 ezerrel szemben.

Az államtitkár tájékoztatása alapján a bölcsődékben és az óvodákban ingyenes gyermekétkeztetésre jogosultak a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermekek és testvéreik, valamint a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők, továbbá azok a gyermekek, akik olyan családban élnek, ahol az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg a kötelező legkisebb munkabér nettó összegének 130 százalékát, 119.301 forintot.

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek az általános iskolákban ingyenes, a középiskolákban félárú étkezésre jogosultak. Hasonlóan 50 százalékos kedvezményt kapnak az általános és középiskolákban a tartósan beteg vagy fogyatékos tanulók, valamint a három vagy több gyermeket nevelő családok. A gyermekvédelmi szakellátásban nevelésbe vett gyermekek, illetve az utógondozói ellátottak valamennyi intézményben ingyenesen étkezhetnek.

 

Exit mobile version