Ingyenes lesz a kresz vizsga és az első középfokú nyelvvizsga!

Jó hírt jelentettek be ma >>> Ingyenes lesz a kresz vizsga és az első középfokú nyelvvizsga!

Jövőre ingyenes lehet az első középfokú nyelvvizsga – írta a Magyar Idők minisztériumi forrásra hivatkozva hétfői számában.

A kormány az új ifjúsági stratégiában arra tesz javaslatot, hogy az állam magára vállalja az első középfokú nyelvvizsga költségét. Minisztériumi források szerint az intézkedés már a következő évtől hatályos lesz – írta a lap.

A kormányzati kezdeményezés összefüggésben áll azzal is, hogy egy 2014-es rendelet értelmében 2020-tól a felsőoktatásba csak az vehető fel, aki legalább középfokú (B2 szintű) nyelvvizsgával rendelkezik.

A Magyar Idők értesülései szerint a KRESZ-vizsgát is ingyenessé teszi a kormány a diákok számára.

Nézzük meg jelenleg mennyibe kerülnek :

A vizsgadíjak országosan egységesek, nem függ attól, hogy melyik autósiskolát választod.

És akkor lássuk a jelenleg aktuális vizsgadíjakat:

KRESZ vizsga díja 4.600 Ft

B kat. jogsihoz 4.600 Ft
A kat. jogsihoz 4.600 Ft
A1 kat. jogsihoz 4.600 Ft

 

A nyelvvizsgák díjai, pótdíjak és eljárási díjak

Államilag elismert általános nyelvvizsgák árai

ANGOL, NÉMET

Vizsga szintje Komplex Írásbeli Szóbeli
A2 (belépőfok –                 német) 27000 Ft 21000 Ft 21000 Ft
B1 (alapfok) 29000 Ft 23000 Ft 23000 Ft
B2 (középfok) 32000 Ft 25000 Ft 25000 Ft
C1 (felsőfok) 35000 Ft 28000 Ft 28000 Ft

tehát 2018-tól jöhet az ingyen jogsi és az ingyen nyelvvizsga! 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!