Jön a változás a jogosítványoknál – Mindenkit érintett!

Jön a változás a jogosítványoknál – Mindenkit érintett!

Friss hír >>> Osszátok meg!

A napokban jelentette be a kabinet, hogy 2018 közepétől a húsz éven aluliak számára támogatni fogják a jogosítványszerzés költségének egy részét. Ennek apropóján a Totalcar.hu átnézte a jogosítványszerzés folyamatát és megvizsgálta, mennyit számíthat ez a kedvezmény.

Magyarországban évente 110-120 ezren szereznek jogosítványt. Az utóbbi években egyre többen akarnak levizsgázni, ami azért meglepő, mert a tizenhét éves fiatalok létszáma hét év alatt mintegy 17 százalékkal csökkent. (B kategóriás jogosítvány legkorábban 17 évesen szerezhető).

Ezzel párhuzamosan csökkent az oktatók száma is, ami azt jelenti, hogy miközben 10-12 évvel ezelőtt közel hétezren voltak, addig jelenleg mindössze négyezren tevékenykednek, országszerte ezer autósiskolában. Nem véletlen, hogy aki most tanul vezetni, sokszor a kezdés után akár 8-10 hónapot is kénytelen várni, míg végül megkapja a jogosítványát.

Balog Zoltán Emmi-miniszter nemrég bejelentette, hogy 2018 közepétől már nem kellene fizetni a KRESZ-vizsgáért. A vizsga díja jelenleg 4600 forint. Ennél valamelyest drágább, körülbelül 20-30 ezer forintos tétel a tanfolyamon való részvétel. Mindez azt jelenti, hogy a jelenlegi árakkal számolva mintegy 1-4 százalékkal kerülhet kevesebbe a jogosítvány attól függően, hogy melyik autós iskolát választjuk.

Részletezve: ha sikerül a vizsga, mehetünk a jogosítványért, amelynek kiállítása az első jogsi esetében ingyenes. A portál által példaként felhozott budapesti autóiskolában közel 70 százalékos a vizsgaeredményesség, de ehhez az idejáró tanulók 40-45 órát is vezetnek, így a vezetői engedély körülbelül 250 ezer forintba kerül a végén. Ez ma már teljesen reális ár, amelyért cserébe olyan lehetőséget kapunk (az autóvezetését), amire egész életünkben, a különböző élethelyzetekben nagyon nagy szükségünk lesz.

A B-kategória, vagyis az autójogosítvány esetében már nincs rutinpályás különvizsga, de a záróvizsgán be kell mutatni egy parkolási feladatot és egy megfordulást. Egyébként 50 percen keresztül kell a forgalomban, önállóan autózni. 2016-ban a forgalmi vizsgák sikeressége 60 százalékos volt, a bukottak nagy része valamelyik közlekedési szabályt alkalmazta helytelenül.

Hogyan válasszunk iskolát?

A minőségnek ebben a szakmában is ára van. A rugalmasabb, több szolgáltatást biztosító, válogatott oktatókkal dolgozó autósiskolák drágábbak, mégis megéri ezek közül választani. Azért se dőljünk be a nagyon olcsó, nagyon kecsegtető ajánlatoknak, mert a jogosítványszerzésnek létezik egy kiszámolható alapdíja, de pluszórákkal, pótvizsgákkal a többszörösére is növekedhet.

Ha mégis „olcsó” szolgáltatás választunk,  kérjünk írásbeli árgaranciát. Ilyet sehol nem adnak önként, ami azt jelenti, az alapköltségek felett törvényszerűen plusz díjakkal is kell számolnunk. Ami egyébként reális, mert ugyan roppant egyszerűnek tűnik a vezetés megtanulása, előre mégsem tudhatja senki, milyenek az ehhez szükséges képességei.

Jó, ha tudjuk, hogy kevés lesz csak a tandíjra spórolni. Külön díja van a vizsgáknak (elmélet és forgalom), külön kell fizetni a vöröskeresztes tanfolyamért, ami nélkül nem lehet jogsink, de pénzbe kerül az orvosi alkalmassági vizsgálat, és a tananyag is. Ezek együttesen ma már közel 50 ezer forintba kerülnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!