Július 1-től indul a nyári diákmunka-program!

Július 1-től indul a nyári diákmunka-program!

2018-ban is elindul a Nemzetgazdasági Minisztérium nyári diákmunka-programja, amiben a 16-25 év közötti diákok a területi, települési önkormányzatoknál vagy önkormányzati fenntartású intézményeknél kaphatnak munkalehetőséget. Lássuk a program részleteit!

A programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a program indulásakor (2018. július 1-én) már betöltötték a 16. életévüket, befejezésekor (2018. augusztus 31-én) pedig még nem múlnak el 25 évesek. A programban 25-30 ezer diáknak tudnak munkát biztosítani a nyári időszakban. Emellett lehetőség van a diákok kötelező szakmai gyakorlatának teljesítéséhez is.

A program a béreket támogatja, a 100 százalékos támogatás legfeljebb két hónapra adható, július 1. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás foglalkoztatás mellett. A támogatás a minimálbér, illetve a garantált szakmunkás bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzetteknél 120 750 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezőknél 95 625 forint lehet személyenként és havonta.

Az önkormányzatoknak a járási hivatalokhoz kell benyújtani a felmerülő munkaerő igényüket. A diákok június 19-től regisztrálhatnak az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályánál.

A program már diákkorban elősegíti a fiatalok munkához jutását, és ezzel a korai munkatapasztalat mellett a jövedelemszerzés lehetőségét is biztosítja. 2016-ban több mint 26 ezer fiatal szerzett munkatapasztalatot a nyári diákmunka programban.

Amennyiben hasznosnak találtad a cikket és naprakész információkat szeretnél kapni a családügyekkel kapcsolatban, akkor iratkozz fel a hírlevélre és kövess a Facebookon : http://24ora.eu/

Forrás: kormany.hu

One comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!