Site icon 24 óra! – Friss hírek

Keresnél munkát a Facebookon? Hamarosan megteheted!- Jön a munkahelyi Facebook

Keresnél munkát a Facebookon? Hamarosan megteheted!- Jön a munkahelyi Facebook

 

Munkaidőben, munkahelyen csak Facebookozik az ember. Na jó, meg már egy kicsit munkát keres. Per pillanat nálunk még nem érhető el az újítás.

de…..

Ami eddig főleg a LinkedIn jellemzője volt, az most már Zuckerbergéknél is elérhető lesz: egy új opció összeköti az amerikai és kanadai álláskeresőket leendő munkaadójukkal, úgy, hogy közben végig egy platformon maradnak. Az újítás lehetővé teszi az üzleti oldalaknak, hogy állapotfrissítésként posztolják nyitott pozícióikat, így könnyen lehet majd lájkolni, osztani, kommentelni és jelentkezni is. Ez utóbbit az Apply Now gomb megnyomásával jelezhetjük. Az érdeklődő felek aztán a Messengeren keresztül folytathatják a kapcsolatfelvételt.

Munkaadóként a Jobs (Munkák) című fület kell az oldalunkhoz csatolni, hogy minden, cégen belüli eddig posztolt állást listázva megjeleníthessünk az érdeklődők számára.

Az amerikai és kanadai üzleti oldalakon a napokban megvalósuló öltet mind a Facebook, mind a munkakeresők számára is nyerő lesz. Így a LinkedIn legnagyobb előnye, a célzott szakmaisága is lassan háttérbe szorul, ott ugyanis nincs lehetőség sem megosztásra, sem barátok taggelésére.

És most nem azokra gondolok, akik a munkájuk helyett postolgatnak kiscicás gifeket, vagy trollkodnak mások bejegyzései alatt, hanem azokra, akik tényleg dolgoznak. Hatalmas megállapítás következik: a munkahely ugyanis egy közösség, amelynek kommunikációját egy munkára faragott Facebook-variánssal akár hatékonyabb is lehet tenni. Na, erről szól a Facebook at Work.

Ez egy fizetős szolgáltatás lesz, amely közvetlenül nem kapcsolódik a felhasználók “normál” Facebook fiókjához – többek között bejelentkezni is külön kell majd. A Facebook at Work hasonló kinézettel és elrendezéssel működik, mint a normál változat, de minden eleme a hatékony csoportmunka elősegítésére lesz optimalizálva. Lesz benne egyéni és csoportos üzenetküldő, a Hírfolyamon értelemszerűen kiscicák helyett az egyes kollégák a céges működéssel kapcsolatos híreket postolják majd, csoportokat lehet létrehozni különféle szervezeti egységeknek és projekt-csapatoknak. A Facebook naptár-funkciójával lehet eseményeket felvenni (csak itt bulik és koncertek helyett meetingeket és bemutatókat), ezekről pedig időben értesítést is kapunk.

 

 

Exit mobile version