Kimerült a keret, felfüggesztette a kormány az egyik Széchenyi 2020 pályázatot!

Kimerült a keret, felfüggesztette a kormány az egyik Széchenyi 2020 pályázatot!

A beérkezett támogatási kérelmek számára és a rendelkezésre álló kötelezettségvállalási keret valószínűsíthető kimerülésére tekintettel a kormány 2017. március 16-tól a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Felsőoktatási hallgatók tudományos műhelyeinek és programjainak támogatása” című (EFOP-3.6.3-VEKOP-16 kódszámú) felhívást felfüggeszti – jelent meg a hivatalos pályázati portálon.

A társadalmi egyeztetést követően tavaly decemberben megjelent felhívás célja „a kutatás, az innováció és az intelligens szakosodás növelését szolgáló humánerőforrás bővítés és utánpótlás bővítés, a felsőoktatási intézmények tehetséggondozó műhelyeinek összehangolt fejlesztése érdekében” – olvasható a felhívásban.

A keretösszeg 10,88 milliárd forint; a forrást az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja. A teljes összegből az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében 8,16 milliárd forint, a Versenyképes Közép-magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében 2,72 milliárd forint a vissza nem térítendő támogatás maximális összege.

A kormány 6–12 támogatott kérelemmel számolt, egy pályázó maximum 1,82 milliárd forintot kaphat.

Támogatási kérelmet felsőoktatási intézmények nyújthattak be; konzorciumi partner lehetett felsőoktatási intézmény vagy szakkollégiumként működő, önálló jogi személyiséggel rendelkező diákotthon, illetve fenntartója.

Támogatható tevékenységek:

  • a doktori képzés színvonalának és minőségének fejlesztése;
  • tehetséges hallgatók bevonása a képzési és kutatási folyamatba: demonstrátori, gyakorlatvezetői és laborgyakorlat-vezetői munkájuk támogatása;
  • kutatási készségfejlesztés a kutatói utánpótlás esetében, a hallgatók, doktorjelöltek, fiatal kutatók körében.
  • a tehetséges hallgatók tudományos diákköri tevékenységének fejlesztése;
  • a szakkollégiumok színvonalának és minőségének fejlesztése;
  • kutatói teljesítményt fokozó közegek fejlesztése;
  • képzők képzése – utánpótlást támogató készségfejlesztés az oktatók, kutatók, tudományos munkatársak körében;
  • szakdolgozati illetve doktori kutatási témák bővítése;
  • tudományos kapcsolatháló bővítése.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!