Magyar Államkincstár (MÁK) – Nyugdíj utalása >>>

Magyar Államkincstár (MÁK) – Nyugdíj utalása >>>

A Magyar Államkincstár (MÁK) 2017 november elsejétől látja el az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság feladatait, most készül fel a szervezet arra, hogy ezt a munkát a tőle elvárt pontossággal végezze el – mondta el a MÁK elnöke az MTI-nek Tatán pénteken, ahol kihelyezett igazgatósági ülést tartottak.

„Egymillió ember bérszámfejtését végezzük, 13 ezer intézménynek vezetünk számlát és a feladatokat mindig pontosan teljesítettük, az elkövetkezendőkben is ez a célunk” – mondta Dancsó József, majd kijelentette, „politikai haszonszerzés” vezetheti azokat a felvetéseket, melyek szerint késdelem várható a nyugdíjak folyósításánál.

Az elnök hozzátette: a nyugdíjak kifizetését ugyanolyan pontossággal végzik majd, mint a volt Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal támogatásainak folyósítását.

A 2016. évi egységes kérelmek kifizetése rendben zajlik, a feladattal június 30-ig kell végezni és már csak néhány tízmilliárd forint kifizetése van hátra. Ezen a héten is több mint húszmilliárd forintot utaltak át a munkatársaink – ismertette Dancsó József.

Idén több mint 175 ezer egységes támogatási kérelem érkezett be, csaknem ötmillió hektárnyi területet érintve. Az állatállomány vonatkozásában közel 450 ezer tehén után igényeltek támogatást. A jogosultsági ellenőrzések után a MÁK október 15-től kezdi meg az előlegek kifizetését – mondta a kincstár elnöke.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!