Magyar Péter beelőzte a Fideszt, és ebben már le is győzte Orbánt!

Magyar Péter beelőzte a Fideszt, és ebben már le is győzte Orbánt!

Rövid Facebook-posztban jelentkezett Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke, és bejelentette: „a TISZA Párt aktivistái a pultoknál és a fővárost járva már is összegyűjtötték a szükséges 20 ezer aláírást.”

Ha ez így megy nekik, akkor a Fidesz tényleg vakarhatja a fejét….

Magyar Péter a bejegyzésben hozzátette: a gyűjtést folytatják szombaton Budapesten, vasárnaptól pedig vidéken is. A következő budapesti helyszín pedig a Lehel csarnok lesz.



Későbbi, Lehel csarnokos videós bejelentkezésében Magyar Péter arról beszélt, hogy 14 helyen kezdték meg reggel kilenctől az aláírások gyűjtését, és külön megköszönte az önkéntesek munkáját, akik segítettek összegyűjteni a 20 ezer aláírást. Vasárnap vidéken folytatják a kampányt, és kérte további segítők jelentkezését vidékre, mert ott is nagy lesz az érdeklődés.

Szombaton, valamivel 12 óra után Menczer Tamás, a kormánypártok kommunikációs igazgatója is bejelentette, hogy a Fidesz-KDNP néhány óra alatt összegyűjtötte az európai parlamenti választáshoz szükséges húszezer aláírást.

error: Content is protected !!