Nagy változás jön az időjárásban – ideje felkészülni! Ez vár ránk a hétvége után >>> Előrejelzés >>>

Nagy változás jön az időjárásban – ideje felkészülni! Ez vár ránk a hétvége után >>> Előrejelzés >>>

Hűvös, csapadékos lesz a hétvége, utána ismét szép idő lesz, de a 30 fok feletti nyári meleg nem tér vissza.
Múlt hét elején írtunk róla, hogy a hétvégi, rendkívüli csapadékot hozó hidegcsepp után időjárás tekintetében peremhelyzetbe kerültünk. Ez azt jelenti, hogy adott területen egy ciklon és egy anticiklon közötti, „átmeneti” állapot érvényesül, a gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a kellemes, nyár végi hőmérsékletek és sok napsütés mellett elszórtan számíthattunk záporokra, zivatarokra.

Fürdés csak bátraknak
A következő hidegfront pénteken délután éri el térségünket, főleg nyugaton változtatja meg a nyári körülményeket. Arrafelé már pénteken is lehet elszórtan zápor zivatar, szombaton még több csapadékra számíthatunk, de ennek mértéke legfeljebb lokálisan lehet számottevő. A Balaton környékén legfeljebb 23-24 fokra melegszik majd a levegő, vasárnap azonban egyre többet süt a nap, és újabb melegedés kezdődik.

A jövő héttől ismét anticiklonális hatás érvényesül, ám a 30 fok vagy afeletti hőmérsékletek már nem térnek vissza, országos átlagban 24-28 fokot mérhetünk, és esőre sem igen kell számítani

– fogalmaz a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a szakember.

Csütörtökön

Gyengén felhős, napos, csapadékmentes idő várható.
Mérsékelt marad a légmozgás.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 31 fok között alakul.

Pénteken

Többnyire napos időre számíthatunk kevés felhővel, ugyanakkor késő délután a Dunántúlon már megnövekszik a felhőzet.
Délután, estefelé a nyugati, északnyugati megyéken zápor, zivatar már kialakulhat.
A délnyugati szél helyenként megélénkül, zivatarban viharos széllökések is lehetnek.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 31 fok között alakul.

Szombaton

A több-kevesebb napsütés mellett erősen felhős területek és időszakok is lesznek.
Elszórtan zápor, zivatar kialakulhat.
Az északi, északnyugati szél helyenként megélénkül, zivatar környezetében viharossá is fokozódhat.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 29 fok között alakul.

Vasárnap

A fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütés várható.
Csapadék nem valószínű.
Mérsékelt marad a légmozgás.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul.

Aztán Hétfőtől – Péntekig változékony időjárás várható!

Illusztráció: MTI/Komka Péter

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!