Site icon 24 óra! – Friss hírek

NAGYON FONTOS MINDEN NŐT ÉRINTŐ VÁLTOZÁST VEZETNEK BE!

NAGYON FONTOS MINDEN NŐT ÉRINTŐ VÁLTOZÁST VEZETNEK BE!

Új szereplőként a védőnőket is bevonják a méhnyakrákszűrésbe a betegségből eredő halálozás csökkentése és a szűrésen való részvétel növelése érdekében – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára

Rétvári Bence a méhnyakrák-megelőzési hét alkalmából közölte: ezzel egyben “közel viszik” a szűrést a kistelepüléseken élő nőkhöz; így olyan nőket is megnyernek a szűrésre, akik tíz vagy annál több éve nem voltak nőgyógyásznál.

Elmondta: Magyarországon évente mintegy négyszáz nő hal meg méhnyakrák miatt. Az egészségbiztosító adatszolgáltatása szerint évente a veszélyeztetett korosztályba tartozó 25-65 éves nők mintegy 30 százaléka veszi igénybe a 2004 óta működő szervezett méhnyakszűrést és a diagnosztikai célú vizsgálatokat. Célkitűzés a magasabb arány elérése a jól kiépített, térítésmentes, meghívásos szervezett méhnyakszűrésen való részvétellel.

Az új program keretében a szűrést magas szintű elméleti, kommunikációs és gyakorlati képzés által felkészített védőnő is végezheti. Így a korábban kiképzettekkel együtt már 1381 védőnő végezheti a szűrést, közülük 964-en hátrányos helyzetű településeken tevékenykednek – tette hozzá az államtitkár.

Rétvári Bence tájékoztatása szerint a jelenleg uniós támogatással zajló kurzusok nyomán a védőnőknek már csaknem 55 százaléka jogosulttá válik a méhnyakrákszűrés végzésére, a romák által sűrűbben lakott megyékben pedig ez az arány közelíteni fogja a 70 százalékot.

Hangsúlyozta: a szűréssel korán felfedezhetik a daganatos elváltozást, a méhnyakrák elleni védőoltással pedig a betegség kialakulását leggyakrabban okozó humán papilloma vírus (HPV) fertőzések válnak megelőzhetővé.

Ha tetszett a cikk, kérjük oszd meg, hogy mások is láthassák!

Forrás:mti .hu

Exit mobile version