Nem jár majd mindenkinek családi pótlék!!! osszátok meg…

Nem jár majd mindenkinek családi pótlék!!! osszátok meg…

A Fidesz-KDNP azt javasolja, hogy 200 ezer forintos összegig ne változzon a cafeteria adószintje – közölte Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető kedden Budapesten.

A cafeteriáról szólva – amelynek adóterhe az adótörvény-javaslat alapján jelentősen nőne – a frakcióvezető elmondta: sávos módosítást kezdeményeznek, vagyis azt, hogy 200 ezer forintos összegig ne változzon a cafeteria adóelőnye.

A 200 ezer forint feletti résznél viszont csökkenthető ez az adóelőny, és megvizsgálják annak lehetőségét is, hogy a béren kívüli juttatás 200 ezer forint fölé eső részét csak rekreációs célra, belföldi turizmusra vagy meleg ételre lehessen felhasználni – részletezte.

Rogán Antal azt is elmondta, hogy a keddi frakcióülésen arra kérték a kormányt, négy év alatt fokozatosan közmunka-lehetőséggel váltsák ki a foglalkoztatást helyettesítő támogatásokat.

A kormánypárti képviselőcsoportok tanácskozásán az is felmerült, hogy valamilyen módon kössék munkavállaláshoz a családi pótlékot. A frakció annak megvizsgálására kérte a kormányt, hogy ez lehetséges-e.

2 hozzászólás

  1. Akinek se munks, se kozmunka, se csp, az mit csinaljon a gyerekevel?

  2. A magyaroknak nagyon sok szabályt hozna be a fidesz.. Ezzekhez a kis kevés pézhez.. De a migránsoknak adtak volna 9milliót.. Akor hol az igazság!!? Minket kelene támogatni, nem pedig a betolakodókat!!!!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!