NŐK, LEGYETEK ÓVATOSAK! ELVESZÍTHETITEK A HAJATOKAT, KÖRMÖTÖKET, MEMÓRIÁTOKAT ETTŐL A MINDENNAPI TERMÉKTŐL!

Nők, legyetek óvatosak! Elveszíthetitek a hajatokat, körmötöket, memóriátokat ettől a mindennapi terméktől >>

Osszátok meg >>>

Ez a cikk egy fiatal lány történetét mondja el. Olvasd el, mit történt vele, mert nagyon könnyen lehet, hogy elköveted ugyanazt a végzetes hibát, mint ő.

Egy átlagos nap a lány elájult a fürdőszobában, majd és egy idő után elkezdett lejönni a körme és kihullott a haja.

Az orvosok azt mondták, toxikus sokkot kapott egy mindennapi dologtól. Szokatlan bakteriális betegség támadta meg, amit a tampon okozott.

Nagyon rossz állapotban volt a körme és a bőre is erősen hámlani kezdett. Úgy élte túl a legnagyobb rosszullétét, hogy 8 napig mesterséges kómában tartották az orvosok. rajta kívül 3 lánnyal történt ugyanez a fertőzés-

Ez a lány szörnyű fizikai állapotba került, nem tudott járni és rendesen beszélni. Gyógyulása nehéz volt, és két hosszú évig elhúzódott.

Szakemberek arra figyelmeztetnek minden nőt és fiatal lányt, hogy nagyon óvatosnak kell lennie a tampon használatával, kockázatos lehet, ha nem használod megfelelően, maximum 8 óráig lehet bent, mert a vér, a meleg és a nedvesség tökéletes táptalaj a baktériumok számára.

Nem használható éjszaka.

Oszd meg, életmentő lehet!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!