Site icon 24 óra! – Friss hírek

Nyugdíjasok figyelem: Érkezik a prémium és a nyugdíjkiegészítés is!

Novemberben kétféle többletjuttatást is kaphatnak a nyugdíjasok, ugyanis nyugdíjkiegészítés és -prémium is érkezhet. A kormány törvényben garantálta, hogy megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét, ezért az emelkedő infláció miatt újabb korrekciót kaphatnak az érintettek – hangzott el az M1 Ma este című műsorában.




A gazdasági helyzetet az adás vendégeként Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető kutatója elemezte. Elmondta, hogy a magyar gazdaság rugalmas tudott maradni a rossz világgazdasági környezetben is, ennek köszönhető a magas, 6,5 százalékos második negyedéves GDP-növekedés is – olvasható a Híradó.hu-n.

A szakértő kifejtette, a magyar jogszabályok értelmében ha a GDP növekedési üteme 3,5 százaléknál magasabb, akkor a többlet után a nyugdíjasok kiegészítést kapnak.

Megjegyezte, a nyugdíjak esetében a kormányzat követi az inflációt , a jelenlegi világgazdasági helyzet miatt tehát megérett az idő, hogy a nyugdíjasok kompenzációt kapjanak.




A Központi Statisztikai Hivatal (KSH), valamint a kormányzat azt veszi figyelembe, hogy mekkora az adott időszak inflációja. Például januárban ötszázalékos kiegészítést kaptak a nyugdíjasok, majd nyáron 3,9 százalékot – magyarázta.

Hozzátette, a várható inflációs adatok miatt novemberben valószínűleg újabb kiegészítés érkezik a nyugdíjasokhoz.

Ha továbbra is 6,5 százalékos marad a GDP-növekedés, és teszem azt, 13-14 százalékra emelkedik az infláció, akkor egy átlagos nyugdíjas prémium kompenzáció révén 126-128 ezer forintot kaphat novemberben– mondta.

Pásztor Szabolcs elárulta, az elemzők többsége bizakodó a növekedést illetően, az MNB arra számít, hogy 4,5-5,5 százalékos gazdasági bővülési ütem megmaradhat.Mint kifejtette, erre az előző két negyedév növekedéséből lehet következtetni, amely nemcsak a régióban, de az egész Európai Unióban látványos volt.

Az eredeti cikk ITT érhető el.

Exit mobile version