Orbán Viktor meglepő kijelentése: Szerinte A kórházak állapota teljesen rendben van, más fontosabb dolgaink is vannak most >>>

Orbán Viktor meglepő kijelentése: Szerinte A kórházak állapota teljesen rendben van, más fontosabb dolgaink is vannak most >>>

Azt is hozzátette, hogy az egészségügyben változtatni kell. Az első lépés az állami és magántulajdon szétválasztása lesz. Egyre több hír érkezik a hétvégi kötcsei találkozóról, az ATV azt írja: Orbán szerint „a németeken és Angela Merkelen múlik, hogy mi lesz a Néppárttal”, ugyanis a kormányfő úgy látja, Emmanuel Macron fel akarja robbantani a Fidesz pártcsaládját, a Néppártot, hogy saját politikai családot hozzon létre.

A magyar jogállamiságot vizsgáló Sargentini-jelentést Orbán Viktor nevetségesnek nevezte arra hivatkozva, hiába járt a dokumentumot készítő politikus Magyarországon, nem kereste meg a magyar kormányt, és nem is beszél magyarul.

A miniszterelnök más témákat is érintett: az egészségüggyel kapcsolatban azt mondta, hogy a kórházak állapota rendben van, de az egészségügyben változtatni kell. Ám most nem ez a kormány elsődleges prioritása. – tette hozzá.

Első lépés az állami és magántulajdon szétválasztása lesz.

Orbán arról is beszámolt Kötcsén, hogy újabb alkotmánymódosításra készül, de erről konkrétumokat nem árult el.

Osszátok meg >>>

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!