Pályázatok magánszemélyeknek 2018

Pályázatok magánszemélyeknek 2018

Még ebben a hónapban új pályázatok jelennek meg az energiahatékonyság javítására és borszőlő ültetvények telepítésére valamit több programban is. Ezekről itt és itt írtunk korábban!

Tavaly 690 milliárd forintról, ebből decemberben 140 milliárd forintról, 61 500 támogatási kérelemről hozott pozitív döntést a Miniszterelnökség a Vidékfejlesztési programban, amelyben 30 felhívás nyitott 315 milliárd forintos keretösszeggel – mondta a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Kis Miklós Zsolt jelezte: a Vidékfejlesztési programban a 2014-2020 közötti uniós ciklusban közel 1300 milliárd forint áll rendelkezésre. Kötelezettségvállalással 2017 végéig a Miniszterelnökség a források 87 százalékáról, mintegy 1127 milliárd forintról döntött.

A Miniszterelnökség az energiahatékonyság javítására a programban eddig felhasználatlan összegekből önálló pályázatot hirdet januárban, 30 milliárd forintra a mezőgazdasági üzemek, 5 milliárd forintra pedig az élelmiszeripari kisvállalkozások pályázhatnak majd. Szintén januárban jelenik meg 4 milliárd forint keretösszeggel pályázati felhívás a borszőlő ültetvények telepítésére. A kérelmeket várhatóan február második felétől lehet majd benyújtani. A pályázatok magánszemélyeknek érhetőek el.

Tavaly március 31-ig az összes, 68 pályázat megjelent a Vidékfejlesztési programban – emlékeztetett az államtitkár. Ebből 39 felhívás lezárult, közel 233 ezer kérelemről döntöttek, amelyek 75 százaléka, több mint 168 ezer kérelem részesült pozitív elbírálásban. A kifizetések nagysága eddig 207 milliárd forint, 2016-ban 101 milliárd forintot fizettek ki, tavaly pedig 106 milliárd forintot – közölte.

Az államtitkár elmondta, a vidékfejlesztési források több mint 50 százaléka beruházásokra van elkülönítve, 665 milliárd forintból 487 milliárd forint értékben került sor kötelezettségvállalásra.

Kis Miklós Zsolt ismertette, a Miniszterelnökség decemberben kötelezettséget vállalt mintegy 15 milliárd forint értékében 140 állattartó telep korszerűsítésére benyújtott kérelemre, valamint közel 38 milliárd forint értékben 838 kisméretű terménytároló és szárító építésére és energiahatékonyság javítására irányuló kérelemre.

Hozzátette, döntöttek még 22 milliárd forint értékben 3473 kérelemről kertészeti gépbeszerzés támogatásáról, valamint 28 milliárd forint értékben külterületi helyi közutak fejlesztéséről és 15 milliárd forint értékben mezőgazdasági biztosítók díjához nyújtott támogatásról. Többek között a kormány még kötelezettséget vállalt az erdősítés támogatására, gombaházak és hűtőházak létrehozására, a meglévők korszerűsítésére, illetve a tejágazat szerkezetalakítását kísérő állatjóléti támogatásra – sorolta.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) az Erzsébet-program keretében a nyugdíjasok után a nagycsaládosoknak is üdülési pályázatot hirdet. A pályázó olyan 18. életévét betöltött magánszemély lehet, akinek családjában az egy főre jutó rendszeres havi nettó jövedelem nem haladja meg a 2018. január elsejétől hatályban lévő 138 forintos minimálbér összegét, valamint 3 vagy több gyermeket nevel(nek).

A pályázat benyújtásának előfeltétele, hogy a pályázó az erzsebetprogram.hu honlapon regisztráljon. Tehát a pályázatokat kizárólag elektronikus úton lehet beküldeni. A pályázatok beküldését ilyen formában legkésőbb március 2. napjáig várja az MNÜA.

Az elnyert üdülési támogatásokat az Erzsébet-program honlapján feltüntetett szálláshelyeken lehet felhasználni üdülési időszaktól és helyszíntől függően 5 nap / 4 éjszaka vagy 4 nap / 3 éjszaka időtartammal. Fontos, hogy az elnyert támogatás nem terjed ki a szálláshelyre történő utazás megszervezésére, valamint az utazás költségeinek fedezetére sem.

A pályázatnyertesek legkésőbb 2018. december 20-ig használhatják fel a támogatást, ezután az érvényét veszíti, és a befizetett pályázati hozzájárulások visszafizetésére nincs lehetőség – erről itt írtunk korábban.

Ferenczy Múzeumi Centrum is pályázatot hirdet Kandó Gyula (1908–1968) életművének, vagy annak egy részének tudományos igényű, a hazai és nemzetközi kontextust egyaránt figyelembe vevő tanulmány formájában történő feldolgozására.

A pályázat Ata Kandó és Kandó Gyula Ferde horizont címmel megrendezett, közös kiállításához kapcsolódik (a tárlat február 11-ig látogatható a Szentendrei Képtárban, 2000 Szentendre, Fő tér 2-5): http://www.muzeumicentrum.hu/ferde-horizont/

A pályázatokat a Ferenczy Múzeumi Centrum bírálja el.

Elvárt terjedelem: szóköz nélkül 40 ezer–120 ezer karakter.

A beérkező írások közül az első helyezést elérő tanulmány írója bruttó 200.000,-Ft díjazásban részesül.

A pályázat nyertesével/nyerteseivel a Ferenczy Múzeumi Centrum megbízási szerződést köt.

A tanulmányokat elektronikusan, word formátumban a daniel.veri@muzeumicentrum.hu címre várjuk.

A pályázatnak tartalmaznia kell a szerző nevét és elérhetőségeit is.

Beküldési határidő: 2018. február 28., éjfél.

Megnyílt a Zártkerti program pályázatának elektronikus felülete, amelyen keresztül az önkormányzatok 2 milliárd forintra pályázhatnak – közölte V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormányportál közlése szerint V. Németh Zsolt elmondta: a program segítségével fejleszteni szeretnék a zártkertként nyilvántartott ingatlanok mezőgazdasági hasznosítását, így is támogatva a hozzájuk kapcsolódó életforma fennmaradását. Ehhez azonban rendezni kell a zártkerti területeket és átfogóan fejleszteni infrastruktúrájukat – tette hozzá az államtitkár. A nemzeti forrásból finanszírozott program keretében önkormányzatok pályázhatnak január 2. és január 31. között, egyenként legfeljebb 10 millió forintra. A támogatás intenzitása 100 százalékos. Ugyanakkor a pályázói felület nemcsak forráskimerülésig van nyitva – hangsúlyozta az agrártárca államtitkára. A pályázati felhívást a Hermann Ottó Intézet, valamint a kormányzat honlapján érhetik el – tette hozzá.

V. Németh Zsolt kiemelte: a program támogatja a már gondozásba vett területek mezőgazdasági hasznosítását, illetve lehetőséget teremt az elhanyagolt területek újra gondozásba vételéhez, hasznosításához is. Így a zártkerti utak járhatóvá tételét, a víz- és az áramvételi lehetőségek megteremtését, a vadvédelmi kerítések létesítését, továbbá a területrendezést, a gyümölcsfa-, és szőlőtelepítést.

A külterületen elhelyezkedő zártkertek, kiskertek megközelítését szolgáló, kapcsolódó utak rendbetételére maximum 9 millió forint igényelhető. A vízvételi hely kialakítására, például kút létesítésére, vagy kisléptékű víztároló kapacitás – esővízgyűjtő rendszer – kiépítésére maximum 10 millió forint támogatást lehet elnyerni. A villamosenergia-ellátáshoz kapcsolódó fejlesztésekre – hagyományos vagy alternatív energiaforrásokkal táplált kisfeszültségű villamosenergia-hálózat elsősorban felszín alatti kiépítésére – legfeljebb 10 millió forint adható. A vadkerítés létesítésére, a vadgazdálkodási-vadvédelmi elemek építésére az igényelhető legmagasabb összeg szintén 10 millió forint. A területrendezés, a gyümölcsfa- és/vagy szőlőtelepítés támogatása maximum 2 millió forint lehet – közölte az államtitkár.

Hozzátette: a program a helyi önkormányzatok és az önkormányzatok összefogásával megalakuló konzorciumok számára nyújt előnyöket, hiszen a megvalósuló fejlesztések által jobban ki tudják használni természeti erőforrásaikat. Emellett várhatóan már az idén kiírják a területre vonatkozó jövő évi pályázatot, újabb 2 milliárd forint értékben. Továbbá napirenden van egy szélesebb körű, az egyéni pályázatokat is lehetővé tevő program kidolgozása – jegyezte meg V. Németh Zsolt. Az MTI kérdésére elmondta: a mintaprogramok eddigi finanszírozására mintegy 770 millió forintot fordítottak, amelyből 69 önkormányzat 90 projektjét támogatták.

3 hozzászólás

  1. szeretném tudni hogy tető cserére is igényelhető a felujitási visszanem téritendő kölcsön.

  2. Tetőcserére igénybe vehető a felújítási visszanemtérítendő kölcsön?

  3. Szeretném tudni, hogy lakásfelújításra, ablakcserére hol és mikor tudok pályázni?
    Sürgős lenne!!!
    köszönöm a választ!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!