Rászorulók figyelem!!! Ingyen mobilházakat oszt a kormány!!!

Rászorulók figyelem!!! Ingyen mobilházakat oszt a kormány!!!

Osszátok meg >>>

A magyar államnak nem igazán van lakáspolitikája, olyan átfogó programja pedig egyáltalán nincs, ami a lakásszegénységben élőket célozná. Ezért aztán minimális erőforrásból gazdálkodó civil szervezetek próbálják a maguk eszközeivel ellátni ezeket a feladatokat, ilyen az Utcáról a Lakásba Egyesület (ULE) is, amelynek képviselői és támogatói bemutatták legújabb projektjük, a mobilház-program első eredményeit a sajtónak Soroksáron.

A program lényege, hogy az egyesület által megvásárolt telkeken apró, skandináv típusú mobilházakat húznak fel, amelyeket aztán megpályáztatnak rászoruló emberek, családok közt. A projekt újszerű, sokszereplős konstrukcióban jött létre:

  1. az ULE saját tőkéjéből megvásárolja a telket;
  2. a programot támogató befektetők megveszik a házakat,
  3. az egyesület egy lízinghez hasonló szerződést köt velük, év végén egy összegben kapják meg a bérleti díjat, a ház ára az év során megtérül;
  4. a házba pedig kedvezményes bérleti díjjal beköltözhet, aki a pályázaton befut.

Ugródeszka lehet a mobilház

A programot jelenleg a Biggeorge Holding két tagja, az Otthon Centrum és a Biggeorge Property, valamint a Polgár Alapítvány támogatja. Rajtuk kívül az ULE szerzett még támogatást a telek megvásárlásához a Lakhatást Most szociális lakásügynökségtől, amelyet korábban az egyesület a TESZ Magyarországért Alapítvánnyal közösen hozott létre, de önálló entitásként működik. A soroksári telek megvételéhez ezen kívül több száz magánszemély mikroadományai járultak hozzá, amelyek két kampánnyal szedett össze az ULE.

A mobilházak, amelyeket az USA-ban és a skandináv államokban is használnak szociális bérlakásoknak, kis alapterületűek, de összkomfortosak. Víz-gáz-villany és csatorna is van a soroksári telken, amelyre összesen négy házat tesznek majd le önkéntesek segítségével, vagyis maximum kb. 12 embernek nyújtanak majd lakhatást. Két ház már áll, bár a mostani – a képeken is látható – külsejük még változni fog, mert rájuk kerül kívülről egy vastag szigetelés, hogy fenntartható módon lehessen őket fűteni – magyarázta Kovács Vera, az ULE munkatársa. Kovács, aki az egyesület alapító tagja arról is beszélt, hogy

a mobilházak természetesen nem jelentenek végleges megoldást a lakhatási problémára, újrakezdési lehetőséget viszont igen.

Környékbelieké a lehetőség

És hogy kik költözhetnek be? Mivel egyelőre csak négy háztartásnyi embert fognak tudni elhelyezni, az egyesületnek részletesen mérlegelnie kell, kik szorulnak rá leginkább a szűkös kapacitásra. Ehhez felvették a kapcsolatot a Soroksár környéki szociális szolgáltatókkal, például a Családok Átmeneti Otthonával, ezek ügyfelei közül fognak kikerülni a pályázók, akikkel személyesen is találkoznak majd a kiválasztási folyamat során.

A cél azonban több telek megszerzése és mobilházak felhúzása ugyanebben a modellben, hogy többen juthassanak lakhatáshoz mindig az adott környék rászorulói közül. Kérdeztük az ULE-seket, mit szóltak a környékbeliek a projekthez – a soroksári kertvárosban sok, látszatra egészen új, talán csok-os ház van -, amire azt mondták, akiket el tudtak érni, pozitívan álltak a dologhoz. Kiderült az is, hogy nincsenek egyedül, néhány utcával arrébb indult egy másik civil kezdeményezésű szociális lakhatási projekt.

Rengetegen működtek együtt, hogy összejöjjön

A házakat egyébként a Léthatáron Alapítvány és az Alapítvány a Társadalmi Felelősségvállalásért segítségével szerezték be, akik már a sokadik kis szervezet a teljes folyamatban, emiatt szükség is van egy koordináló szereplőre, aki segít tartani a kapcsolatot a területen dolgozó civilek közt, ezt a feladatot a támogatók közül a Polgár Alapítvány látja el.

4 Comments on "Rászorulók figyelem!!! Ingyen mobilházakat oszt a kormány!!!"

  1. Tóth Károlyné | 2018-04-21 at 17:00 | Válasz

    Ez igaz?

  2. csontos imre | 2018-05-18 at 04:00 | Válasz

    Nekem is jó lenne egy ilyen !!

  3. Szvoboda Péterné | 2018-05-19 at 15:12 | Válasz

    Hol tudok érdeklődni ez iránt? Kérem email-ben a választ!

  4. Istvan Nagy | 2018-05-21 at 11:00 | Válasz

    Amennyiben a kormányt érdekelné,hogy ne legyenek hajléktalanok,akkor jogszabályi keretek közt az alábbi rendeletet hozná: 1 Minden falu köteles az állami területeiből 10 házhelyet,100 nm/hely közművesiteni! 2.Ezen telkeket a helyi lakással nem rendelkezők kaphatják.akik vállalják,ha rendes munkahelyük nincs,a közmunka programban folyamatos munkát vállalnak,és fizetik a felmerülő rezsit!……Ezen területen elfogadható a mobil ház,lakóautó,lakókocsi,saját építésű max:50 négyzetméter alapterületű lakóház,akár szalma,akár vályog,akár könnyüszerkezetű kivitel! Ezen körből ki kell zárni az alkoholistákat,drogfüggőket,és a szándékos súlyos bűncselekményért elítélteket!!!! A falvaknak ezen kívül létre kell hozni,egy közművesitett területet,beton ajzattal,mely a közeli útra van bekötve,-itt 10 lakó kocsi fogadására alkalmas terület kijelőlése,és állandó kamera megfigyeléssel egybekötött,csak rezsi fizetés meletti, mobil lakópark létesítése a cél!Mivel mobil lakópark,a ki és bejelntkezés a helyi önkormányzatoknál kötelező jellegű lenne!/közbiztonság!!Szerintem az Orbánkormány egy ilyet megalkotni képtelen,mert ehhez szervezés és ész,de leginkább humánus szociális érzékenység kell!!! 5 stadion árából kb,országosan kihozható!!!!Ez utóbbiról nem beszélve a túrisztikai jelentőségéről!!!

Hozzászólás a(z) csontos imre bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Your email address will not be published.


*


7 − 6 =

error: Content is protected !!