Site icon 24 óra! – Friss hírek

Szabadság kiadása 2023-ban, erre figyeljen még idén!

Szabadság kiadása 2023-ban, erre figyeljen még idén!

Idén kilenc munkanapra esik munkaszüneti nap, amiből már csak néhány maradt hátra. Ezek októberben, novemberben és decemberben lesznek aktuálisak. Ha legalább nyolc nap szabadságunk maradt még erre az évre, akkor ha így kalkulál, akár a duplájára is emelheti pihenőidejét.

Maradt még egy négynapos és két háromnapos hosszú hétvége 2023-ból. A nyár végeztével és az iskolakezdéssel kénytelenek vagyunk visszarázódni a rutinos mindennapokhoz, ami nem mindig megy könnyen.

A kezdeti lendület hamar elfogyhat, de már rögtön október 21. (szombat) és 23. (hétfő) között lesz egy szusszanásnyi időnk, illetve azt sem érdemes elfelejteni, hogy november 1-je (mindenszentek) egy szerdai napra esik, így az ősz utolsó hónapját is lazítással indíthatjuk.




A december sem érkezik üres kézzel, a karácsonyi időszakban december 23. (szombat) és december 26. (kedd) között ünnepelhetünk, majd az évet is kényelmesen zárhatjuk, hiszen az újévet is egy hosszú hétvégével indítjuk, tekintve, hogy január 1-je hétfőre esik majd.

Az Infostart szerint ezen munkaszüneti napok mellett is bővíthetjük szabadnapjaink számát, ha a következőképpen kalkulálunk maradék szabadnapjainkkal. Érdemes az október vége és november eleje adta lehetőségeket kihasználni, és október 21-től november 6-ig pihenni menni, ha az év végi hajtás előtt egy kis energiára lenne szükségünk.

Az év végi pihenést is megtoldhatjuk plusz három nappal, ha december 23-tól egészen az újévig otthon maradunk.

Exit mobile version