Személyi jövedelemadó 2019 (Szja)

Személyi jövedelemadó 2019 (Szja)

2019-ben még nem lesz egy számjegyű az szja

Július végén, rendkívüli ülésen dönthet a jövő évi költségvetésről az Országgyűlés!

Gulyás Gergely az InfoRádióban elmondta, azt tervezik, hogy

  • június 13-ig benyújtják a költségvetést az Országgyűlésnek, és
  • július második felében dönthet róla. 
Azzal kell számolni, hogy az Országgyűlés rendkívüli ülésszakot fog tartani, ami július végéig tarthat

– mondta Gulyás Gergely.

A Fidesz alelnöke szerint bevált az elmúlt évek gyakorlata a költségvetés korai elfogadásáról. Ha bárki más kerülne kormányra, megőrizné azt a lebonyolítási metódust, hogy júniusban fogadják el a költségvetést, és nem decemberben, mivel így tervezhető a következő év. Így minden minisztérium, minden miniszter pontosan tudja június-júliusban, hogy januártól milyen keretek között tudja a minisztériumot működtetni, az egyes területekre milyen források jutnak a következő évben.

„Konzervatív, kiegyensúlyozott állami gazdálkodás van Magyarországon” – mondta Gulyás Gergely. Hozzátette azt is, hogy amikor polgári jobbközép kormány volt Magyarországon, akkor mindig kiegyensúlyozott, takarékos, az állami bevételeket és kiadásokat egyensúlyba hozó költségvetés volt. Amikor nem ilyen kormány volt, akkor általában nem.

Az egy számjegyű szja a távlati célkitűzés, de a következő évben még biztos nem lehetséges – fogalmazott.

„A kiegyensúlyozott költségvetési gazdálkodás követelményéből kiindulva azt tudjuk majd megmondani, hogy nagyjából mi az a mozgástér, amely a kormány rendelkezésére áll. Hogy ezt a mozgásteret mivel, hogyan töltjük ki, azt a költségvetési előterjesztés előtt kell eldönteni” – mondta Gulyás Gergely.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!