SZÜLŐK FIGYELEM! KÉTSZER ANNYI GYERMEK ÜDÜLHET JELKÉPES ÖSSZEGÉRT AZ ERZSÉBET TÁBOROKBAN!

SZÜLŐK FIGYELEM! KÉTSZER ANNYI GYERMEK ÜDÜLHET JELKÉPES ÖSSZEGÉRT AZ ERZSÉBET TÁBOROKBAN!

Kétszer annyi gyerek üdülhet az Erzsébet-táborokban

A felújítások és korszerűsítések, a tervezett fejlesztések eredményeként kétszer annyi gyerek üdülhet majd a zánkai és fonyód ligeti Erzsébet-táborban – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.Rétvári Bence szólt arról, hogy az Erzsébet-táborok fejlesztése keretében három év alatt 26 milliárd forintot fordítanak a zánkai és Fonyód ligeti táborokra.Az államtitkár elmondta: az Erzsébet-táborok célja, hogy olyan gyerekek is eljussanak a Balatonhoz, akiknek erre nem lenne lehetőségük. A szülőknek is nagy segítség, hogy a nyáron egy hétre jelképes összegért megoldott a gyermek felügyelete – tette hozzá.Rétvári Bence kiemelte, hogy a jövőben a gyerekek nevelésére – többek között a sportolás fontosságát, a hazafias nevelést, a hagyományőrzést előtérbe helyezve – még nagyobb hangsúlyt fektetnek.

Céljuk, hogy a nyári táborokkal az év közbeni tanórákat is kiegészítsék, például idegen nyelvi, közlekedéssel kapcsolatos, természettudományi ismeretekkel is gazdagodjanak a táborokban a gyerekek.Forrás cikk: hirado.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!