Szülők figyelem ! – Tiltott módon szedik a pénzt az iskolákban – minden szülőt figyelmeztetnek!

Szülők figyelem ! – Tiltott módon szedik a pénzt az iskolákban – minden szülőt figyelmeztetnek!

A szeptemberi első szülői értekezleten különböző pénzbeli és természetbeni hozzájárulásokat kérnek és szavaztatnak meg a szülőkkel a pedagógusok, ami jogszerűtlen lehet. A beszedett pénzek messze meghaladják az iskolakezdés előtt a szülőkkel szintén jogtalanul megvásároltatott tanszerek és felszerelések költségeit – hívja fel a figyelmet a Magyar Szülők Országos Egyesülete.

A szervezet szerint gyakori, hogy az első szülői értekezletre vastag pénztárcával kell érkezni a szülőknek: szedik az osztálypénzt, kérik a befizetéseket a pedagógusok által alapított óvodai, iskolai alapítványokba. Szervezik a szülőket az iskolai eszközök karbantartására, takarításra, iskolabálok és más rendezvények szervezésére, sütemény üdítőital biztosítása. Ráadásul a szülőknek és a tanulóknak is meg kell venni a belépőjegyet.

Kötelező a dologi kiadásokhoz való szülői hozzájárulás: kréta, másolópapír, takarító eszközök, WC-papír költségeinek összeadása és egyebek. Sok helyen pénzt kérnek az „ellenőrző könyvért” is.

Az osztályterem „csinosítása”, virágok, függöny megvétele is a szülők feladata lehet. Elkezdődik a gyűjtés és befizetés már általános iskolai ballagásokra is. Van, ahol már a 9. évfolyamtól gyűjtenek érettségi előtt álló tanulók szüleitől (akár havi 10 ezer forintot is), a ballagási ruhára, az érettségi bankettre, a fényképes tablóra. Megkezdődik különórák, előkészítő tanfolyamok díjának befizetése. Újabban az iskolai sportkörért is fizetni kell – sorolják a példákat.

A szeptemberi óvodai, iskolai „pénzbeszedő mozgalom” alkotmánysértő tevékenység! – áll a közleményben.

Az Alaptörvény XI. cikke szerint:

(1) Minden magyar állampolgárnak joga van a művelődéshez.

(2) Magyarország ezt a jogot a közművelődés kiterjesztésével és általánossá tételével, az ingyenes és kötelező alapfokú, az ingyenes és mindenki számára hozzáférhető középfokú, valamint a képességei alapján mindenki számára hozzáférhető felsőfokú oktatással, továbbá az oktatásban részesülők törvényben meghatározottak szerinti anyagi támogatásával biztosítja

Az ingyenes köznevelés azt jelenti, hogy az óvodában, iskolában – az ebédpénzen kívül – semmilyen indokkal nem lehet pénzt követelni a szülőktől.

A pedagógusok nem kérhetnek, nem fogadhatnak el és nem kezelhetnek pénzt a köznevelési intézményben – legalábbis a Pedagógus Etikai Kódex szerint

Információk röviden, érthetően

A szülői értekezlet célja a szülők hiteles tájékoztatása az óvodát, óvodai csoportot, iskolát, iskolai osztályt érintő aktuális nevelési és oktatási kérdésekről, amelyek birtokában a szülők el tudnak igazodni az óvodai nevelés illetve az iskolai nevelés-oktatás területén, és meg tudják védeni kiskorú gyermekeik érdekeit.

Írásos tájékoztató anyag szülőknek

A parttalan viták vagy/és az érdektelenség elkerülése érdekében célszerű, ha készül egy olyan írásos szülői tájékoztató anyag (szülői útmutató), amely segíti a szülőket, hogy el tudjanak igazodni az iskolai szabályok és elvárások sokaságában.Forrás cikk:napi.hu

One comment

  1. Bihartordán egyaránt iskolába ovodába osztály pénztől kezdve mindent be kell adni!!! Az ovodában ugy szintén!!!!teljes rajzhoz technikához valo kelléket.azt mondta az ovonő ez rendelet.aki nem viszi be annak a gyereke nem fog rajzolni stb.Mért nem lehet ezt a tulzott igényt megálitani.!!!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!