TŰZIFA RÁSZORULÓ CSALÁDOKNAK INGYEN!

ITT KAPOD MEG: TŰZIFA RÁSZORULÓ CSALÁDOKNAK INGYEN!

A Belügyminisztérium által meghirdetett szociális tüzelőanyag-pályázat 180 ezer embernek jelent segítséget – mondta Pogácsás Tibor Dányban.

A Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára közölte, a 2016-2017-es télre 2289 önkormányzat nyújtott be pályázatot, átlagosan egy-egy település 1,5 millió forint többlettámogatáshoz juthatott.

Az államtitkár kifejtette, 2011-ben döntött Pintér Sándor belügyminiszter arról, hogy

a minisztérium saját keretéből tüzelőanyag-támogatást biztosít az 5000 lakos alatti településeken élő rászorulóknak.

Ezt a forrást a törvényben meghatározott önkormányzati feladatokon túlmenően nyújtja a Belügyminisztérium, pályázati formában – tette hozzá.

A Vértesi Erdő Zrt. Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron és Fejér megyében összesen 1600 tonna szociális tűzifát szállított ki az önkormányzatoknak – közölte az erdőgazdaság vezérigazgatója az MTI-vel.

Kocsis Mihály tájékoztatása szerint a három megyében a Belügyminisztérium szociális célú tüzelőanyag-pályázatán 35, ötezer lakosnál kisebb község nyert támogatást, az önkormányzatokkal a Vértesi Erdő Zrt. értékesítési szerződést kötött.

Az erdőgazdaság eredetileg február 15-ig vállalta az 1600 tonnányi, méteres darabokra vágott keményfa leszállítását, a hideg időre tekintettel azonban a szerződött mennyiség átadását egy hónappal korábban teljesítették.

A Belügyminisztérium pályázatában meghatározott minőségű tűzifát a Vértesi Erdő Zrt. köbméterenként nettó 15 ezer forintért bocsátotta az önkormányzatok rendelkezésére. A településeket a pályázat önrészének vállalásán túl a megrendelt mennyiség kiszállítási költsége terhelte.

A Vértesi Erdő Zrt. a Vértes hegység, a Gerecse, a Császári-dombság és a Bakonyalja tájegységeken belül mintegy 45 ezer hektár állami tulajdonú erdőterület kezelője, 260 állandó munkatársat foglalkoztat, 2016-ban az erdőművelésben 130 közmunkás dolgozott. A cég éves árbevétele 2015-ben közel 6 milliárd forint volt.

10 hozzászólás

  1. Jó napot.Én nem tudom hogy rászoruló vagyok e ,de hat gyermekemet nevelem albérletben és e miadt szeretném meg kérdezni, hogy ez most hogy működik, mert én nem adtam le semmilyen papírt ezzel kapcsolatosan hogy én is kapjak az ingyen tűzifából.Válaszukat előre is köszönöm.

  2. Szép napot kívánok !
    Szeretnék segítséget kérni az ingyenes tüzifából 67 éves súlyos beteg vagyok, albérletben élek, a lányom halála után a lakásmaffia ki lakoltatott az otthonomból. A kis nyugdíjam el megy a lakbérre és a rezsire. Kérem a kedves segítségüket.
    Köszönettel:Tomek Veronika Felsőgöd Ságvári Köz 1/b 2132

  3. Azt hiszem hogy rászoruló vagyok, mert a rezsit és a sok gyógyszeremet alig tudom kiváltani 68 éves gerincsérves, sztrog betegségben szenvedő

  4. Szép napot
    Szeretnék részesülni az ingyen tüzifából
    Albérletben élünk férjem álláskereső én minimálbért kapok 107ezer ft 1 gyermekem van ő egyetemista.
    Nincs semmilyen segítségünk. Köszönettel Horváthné Mezei Katalin Komárom 0620 8525269

  5. Szeretnék én is tüzifát kérni, albérletben lakom, és 5éves unokámmal együt vagyok,, sajnos hosszú ideje tápénzen,,, és ez sajnos kevés ahoz hogy fát is vegyek,hogy tüzelni tudjak majd… Nagyon szépen köszönöm ha segíteni tudnak.. Nagyon jó lenne,,,

  6. Nagyon jól jönne a tüzifa mivel, egyedül nevelek két gyermeket albérletben. Köszönet

  7. Én egyedül nevelek kettő gyereket albérletbe és igényelni akartam de nem vagyok rászorult azt mondták mert ezer forint tal több a jövedelmem de azt látom itt a faluban nem azok kapják akik rá lennék szorulva.

  8. Jó napot szeretnék részesülni a fában rokkant nyugdíjas és van egy kis fiúk . 35 a járandoságom .

  9. Szép napot!
    Édesanyámnak szeretnék kérni
    76 éves mozgássérült kevés a nyugdíja is nehezen tudja megvenni a tüzelőt. Előre is köszönöm.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!