Site icon 24 óra! – Friss hírek

Új csalási mód terjed – Figyelmeztet a rendőrség

Új csalási mód terjed – Figyelmeztet a rendőrség

Mobiltelefonos csalási módszerre hívja fel a figyelmet a rendőrség – adta hírül ORFK Kommunikációs Szolgálat.

A csalási módszer célja, hogy a hívást fogadó fél egy elküldött üzenettel egy másik feltöltős telefonszám egyenlegét növelje a saját számlájának terhére.

Figyelmeztetést adott ki a rendőrség – minden autós érintett

Az elkövető rejtett számról telefonál és valamely mobiltelefon-szolgáltató ügyfélszolgálatának nevében mutatkozik be. majd tájékoztatja az ügyfelet, hogy nyilvántartásuk szerint egy ügyfélbiztonsági kódot korábban nem sikerült elküldeniük és annak megismétlésében az ügyfél segítségét kéri – olvasható a police.hu-n.

A hívó fél feltesz néhány kérdést (mint például az ügyfél elégedett-e a szolgáltatással, a készülék tud-e sms-t fogadni, illetve küldeni), majd ezt követően a hívás kihangosítását kéri, hogy segíteni tudjon az sms elküldésében és ezáltal a biztonsági kód megszerzésében. Ez a számsor jellemzően egy telefonszám és egy összeg, amely akár tizenötezer forint is lehet.

Ugyan a megadott telefonszám – ahova az sms küldését kérik – nem emelt díjas, az „ügyfél” az üzenet elküldésével másvalaki egyenlegét tölti fel.

A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a mobilszolgáltatók nem küldenek sms-ben biztonsági kódot, ezért mindig legyenek körültekintőek, ha valaki hasonló művelet elvégzését kéri. Ha a hívás gyanús, szakítsák meg a beszélgetést és forduljanak a szolgáltató hivatalos ügyfélszolgálatához vagy válasszák a személyes ügyintézés lehetőségét!

Exit mobile version