Új pénzbeli támogatás 2018 >>> Havi 40 ezer forint, amit akár közel 5 éven keresztül megkaphatsz!

Új pénzbeli támogatás 2018 >>> Havi 40 ezer forint, amit akár közel 5 éven keresztül megkaphatsz!

ÍGY KAPHAT HAVI 40 EZER FORINTOS PÉNZTÁMOGATÁST 55 HÓNAPON KERESZTÜL!

EGY VAGYONT FIZET AZ ÁLLAM HA EZT BEVÁLLALOD! ITT TÁJÉKOZÓDHATSZ A RÉSZLETEKRŐL!Egészségügyi szakközépiskolákban tanulók részére indít ösztöndíjprogramot a kormány – közölte az egészségügyért felelős államtitkár.

Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta, az ösztöndíjprogramra 4,4 milliárd forint jut az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretéből, és a tervek szerint várhatóan 3200 tanulót tudnak belőle támogatni tanulmányaik idejére. Így az ösztöndíj havi mértéke elérheti akár a 40 ezer forintot is – tette hozzá.

Az államtitkár közölte azt is, hogy az ösztöndíjprogramra – amelynek kifutása 55 hónap – azok jelentkezést várják, akik érettségi után OKJ-s egészségügyi képesítést szeretnének szerezni, vagy már ilyen képzésben vesznek részt, azonban feltétel, hogy a tanulónak tanulmányai befejezése után Magyarországon közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatásban kell dolgoznia legalább annyi ideig, ameddig az ösztöndíjat folyósították számára.Ónodi-Szűcs Zoltán közölte, a kormány célja, hogy minél több, magasan képzett szakember dolgozzon az egészségügyben. Magyarországon a szakképzésbe kerülők száma alacsonyabb, mint az OECD-átlag, és ez igaz az egészségügy területére is – tette hozzá.

Jelezte, a most meghirdetett ösztöndíjprogrammal is megpróbálják ösztönözni a fiatalokat, hogy az egészségügyet válasszák hivatásuknak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!