Új támogatás kisnyugdíjból élő magyar nyugdíjasoknak!

Új támogatás kisnyugdíjból élő magyar nyugdíjasoknak!

Ha kevesebb a nyugdíja, mint 147 ezer forint, akkor Ön is örülhet neki!

Ha 147 ezer forint alatt van a nyugdíja, akkor most szenzációs hírt kapott!

2017. augusztus 4-ig meghosszabbították a jelentkezési határidőt a  szociális üdülési pályázatra melyben idén először  nagyszülők unokáikkal, egyedülálló szülők gyermekeikkel és kétgyermekes családok kapnak szenzációs támogatást nyaralásra, üdülésre, pihenésre!

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Nagyszülők és unokáik számára  2017/2018-ban felhasználható üdülésre

 

A pályázat célja:

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (továbbiakban: Alapítvány) az Erzsébet-program keretében, a generációk közötti szolidaritás megerősítése, valamint az egészség megőrzéséhez szükséges aktív kikapcsolódás elősegítése érdekében a szociális üdülési pályázatot hirdet. Az Alapítvány a pályázattal elnyerhető támogatást üdülési szolgáltatásra nyújtja. A pályázattal elnyerhető üdülési támogatásra kizárólag a jelen felhívásban meghatározott követelményeknek maradéktalanul megfelelő kedvezményezettek jogosultak.

Kedvezményezettek köre:

A pályázat benyújtására nagyszülők jogosultak. A pályázat keretében üdülési támogatásban részesíthető a pályázatot benyújtó azon nagyszülő(k), aki(k) a pályázat benyújtásának napján öregségi illetve korkedvezményes nyugellátásban részesül, valamint a 2016. évre megállapított havi teljes összegű ellátása nem haladja meg a 147.000 forintot. Benyújtóként nem rendelkezik egyéb, további rendszeres jövedelemmel. Foglalkoztatott jogviszonyban állása esetén, saját háztartásában, az egy főre jutó rendszeres havi jövedelem nem haladja meg a 2017. január 1-jén érvényes minimálbér összegét1. Kedvezményezett továbbá a pályázatot benyújtó nagyszülő 18. életévét be nem töltött unokája/unokái.

Abban az esetben, ha a nagyszülőnek nincsen házas vagy élettársa, illetve egészségi állapota nem teszi lehetővé az önálló részvételét, a pályázat kedvezményezettjeként megjelölhető második felnőtt részvevőként a pályázatban szereplő gyermek(ek) valamely szülője/gondviselője.

Szülő vagy gondviselő részvétele esetén családjában az egy főre jutó rendszeres havi jövedelem nem haladja meg a 2017. január 1-jén érvényes minimálbér összegét1.

Egy pályázat a 18 éven aluli gyermek(ek) mellett legfeljebb két felnőtt résztvevővel nyújtható be. A pályázat benyújtását követően a pályázatba új személy nem rögzíthető.

Elnyert támogatás esetén:

  • a pályázó nagyszülő és a vele közös háztartásban élő házastársa/élettársa, egyedülállósága illetve egészségügyi akadályoztatása esetén az unokák egyik szülője/gondviselője 5.000,- Ft/fő pályázati hozzájárulás befizetésével;
  • a pályázat benyújtásakor a pályázatban szereplő 3-14 év közötti gyermek(ek) 2.500,- Ft/fő pályázati hozzájárulás befizetésével;
  • a pályázat benyújtásakor a pályázatban szereplő 15-18 év közötti gyermek(ek) 5.000,- Ft/fő pályázati hozzájárulás befizetésével veheti(k) igénybe az elnyert üdülési támogatást.

Az üdülési támogatás igénybevétele a családdal együtt üdülő, 3 év alatti gyermek részére térítésmentes, azonban a pályázó profiljában kötelező megadni a 3 év alatti gyermek(ek)re vonatkozó adatokat is. A pályázói profilban megjelölt személyek módosítására a pályázat benyújtását követően nincs lehetőség.

Az elnyert üdülési támogatás választott üdülési időszaktól és helyszíntől függően 5 nap / 4 éjszaka, vagy 4 nap / 3 éjszaka időtartamú lehet. Az Alapítvány a támogatást Szálláshely Utalvány formájában, vagy Erzsébet-utalvány Plusz kártyán postai úton juttatja el a kedvezményezettek számára.

Általános pályázati feltételek:

  • A pályázat benyújtásának előfeltétele, hogy a pályázó a www.erzsebetprogram.hu honlapon regisztráljon, majd személyes adatokkal feltöltött egyéni profilt (továbbiakban: pályázói profil) hozzon létre. A pályázó a regisztrációt követően visszaigazoló e-mailt kap. Az e-mailben található internetes hivatkozásra (linkre) kattintva kell aktiválnia pályázói profilját. Egy e-mail címmel kizárólag egy személy regisztrációját lehetséges létrehozni. Azon pályázóknak, akik a 2016-os évben már létrehoztak egyéni profilt a pályázati rendszerben, nem szükséges újra regisztrálniuk, ők a regisztrációkor megadott felhasználónévvel és jelszóval tudnak a felületre belépni. Számukra azonban a profilban szereplő adatok ellenőrzése és az esetleges változások átvezetése szükséges.
  • Pályázatot benyújtani kizárólag a www.erzsebetprogram.hu honlapon, a jelen pályázati felhívásban rögzített feltételeknek mindenben megfelelő pályázói profillal van lehetőség.
  • A pályázatot benyújtó nagyszülő a pályázatban résztvevők adatait a pályázati felületen rögzíti.
  • A pályázói profil kötelező melléklete a Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez elnevezésű dokumentum, amelyet a pályázó kizárólag a www.erzsebetprogram.hu honlapról letölthető formanyomtatványon nyújthat be. A megfelelően kitöltött nyilatkozatot kép formátumban (JPG vagy PNG formában), de 1 MB-nál nem nagyobb méretben a regisztrációs felületre szükséges feltölteni. A hibásan, hiányosan, vagy nem feldolgozható adatokkal kitöltött, vagy a pályázathoz nem csatolt hozzájáruló nyilatkozat nélkül benyújtott pályázat automatikusan elutasításra kerül.
  • Egy pályázat keretében kizárólag egy nagyszülő; a vele közös háztartásban élő házastársa/élettársa, vagy a pályázó nagyszülő egyedülállósága illetve egészségügyi akadályoztatása esetén a pályázatban részt vevő gyermek(ek) egyik szülője/gondviselője; továbbá legalább egy, a pályázat benyújtásának napján a 18. életévét be nem töltött gyermek nyújthatja be jelentkezését.
  • A hibásan, hiányosan beadott pályázat hiánypótlására, javítására nincs lehetőség.
  • A pályázat keretében rögzített adatok valóságtartalmát az Alapítvány ellenőrizheti.
  • A pályázat benyújtását követően a pályázat azonosító számot, úgynevezett pályázatazonosítót kap.
  • A pályázó a benyújtási határidőt követően legkésőbb 2017. augusztus 7-ig kap tájékoztatást az Alapítványtól e-mailben pályázatának feldolgozási eredményéről.
  • A pályázatok elbírálásánál előnyben részesülhet azon pályázó, aki korábban nem nyert üdülési támogatást az Erzsébet-program pályázatai keretében.
  • A pályázatok elbírálásánál előnyben részesülhet azon pályázó, aki egy háztartásban élő személyekkel nyújtja be pályázatát.
  • Az üdülési támogatás igénybevételének feltétele a pályázati hozzájárulás egy összegben történő befizetése az Alapítvány részére a megadott határidőig, a választott módon.
  • A pályázati hozzájárulás befizetésének határideje: 2017. augusztus 25. 
  • Amennyiben a pályázati hozzájárulást a pályázó a megjelölt határidőig nem fizeti be, úgy a benyújtott pályázat automatikusan elutasításra kerül.
  • Az elnyert üdülési támogatást a nyertes pályázók a www.erzsebetprogram.hu honlapon feltüntetett szálláshelyeken használhatják fel legkésőbb 2018. december 20-ig megkezdett üdülésre.
  • Jelen pályázati felhívás feltételei a pályázati létszámkeret kimerüléséig, de legkésőbb 2017. augusztus 4. napjáig állnak fenn.
  • A pályázattal elnyerhető támogatás nem terjed ki a szálláshelyre utazás megszervezésére, valamint az utazás költségeinek fedezésére sem.
  • Amennyiben a pályázatnyertes nem használja fel az elnyert üdülési támogatást legkésőbb 2018. december 20-ig, úgy az elnyert támogatás érvényét veszíti, a befizetett pályázati hozzájárulás visszafizetésére nincs lehetőség.

 

A pályázat benyújtható: 2017. augusztus 4. napján éjfélig
www.erzsebetprogram.hu honlapon történt regisztrációt követően.


Tájékoztatás:

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az üdülési helyszíneken kép és hangfelvételt készíthet, illetve filmet forgathat – maga vagy egyéb közreműködő bevonásával –, amelyeket az Erzsébet-program dokumentálása, népszerűsítése érdekében reklámozási és promóciós célokra használhat fel. A pályázat benyújtásával a pályázó a kép és hangfelvétel rögzítéséhez, valamint annak az Alapítvány általi szabad felhasználásához kifejezett hozzájárulását adja.Forrás cikk: http://www.erzsebetprogram.hu

Kérem ossza meg Ön is, hogy minél gyorsabban, minél több emberhez juthasson el, mert fontos! Köszönjük!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!