Újabb korlátozásokat vezettek be Magyarországon, mutatjuk mi változott! Jobb ha tudod:

Korábban több bolthálózat is mennyiségi korlátot vezetett be a hatósági áras termékekre, azonban a Lidlnél most korlátozzák az egyszerre megvásárolható WC-papír és konzervek számát is – írja a Telex.

A globális papírhiányra hivatkozva a Lidl áruházakban korlátozást vezettek be: egy vásárló maximum 3 csomag WC-papírt vehet. Szintén csökkentették az egyszerre vásárolható 2,8%-os UHT-tej mennyiségét, az eddig 12 literről 6 literre. A lap kérdésére a Lidl úgy reagált, hogy a korlátozások oka az ellátási láncokban adódó problémák, ez pedig egyes papírtermékeket érint, néhány konzervet, illetve már a korábban említett tejterméket.




A Cinema City döntése szerint november 21-től a budapesti mozijaik hétköznaponként csak délután 3-tól, a vidékiek pedig csak délután 4-től lesznek nyitva illetve több helyen bezárnak. Az ország egyik legnépszerűbb mozilánca a magas rezsiárak miatt hozta meg ezt a döntést.

Több mint 200 benzinkút maradhat üzemanyag nélkül, miután a MOL múlt héten bejelentette, hogy sem gázolajat, sem benzint nem visz azoknak a kutaknak, akikkel szemben nincs kiszolgálási kötelezettsége. Most itt a lista a településekről, ahol már nagy a baj.

Mi is megírtuk, hogy ezen a héten felfüggesztette a MOL az üzemanyag szállítását több mint kétszáz – többnyire kisebb – kút esetében az ország energia- és üzemanyagellátásának biztonsága érdekében. Forrás

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!