Vissza nem térítendő támogatás egyéni vállalkozóknak 2018/2019

Vissza nem térítendő támogatás egyéni vállalkozóknak 2018

A pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások telephelyfeltételeinek javítását támogató pályázati felhívás jelent meg 4,5 milliárd forint értékben – mondta az MTI-nek Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

A támogatási kérelmeket május 21-étől lehet beadni a kormány Pest megye célzott fejlesztését szolgáló 80 milliárd forintos támogatási programjának idei második pályázati kiírására – mondta az államtitkár. A támogatás célja a helyi vállalkozások üzleti környezetének javítása. A pályázat keretében lehetővé válik a Pest megye területén székhellyel rendelkező vállalkozások meglévő telephelyeinek átalakítása, modernizációja és bővítése, illetve a nem megfelelő telephelyek kiváltása új telephely, vagy új épület építésével – közölte Rákossy Balázs.

A pályázat keretében minimum 20, maximum 100 millió forintos támogatás igénylésére van lehetőség. Önállóan nem támogatható tevékenységként kapcsolódó eszközbeszerzésre, megújuló energiaforrás beszerzésére, bemutatóterem vagy iroda építésére, belső parkolók kialakítására is lehetőség van – tette hozzá.

Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány elkötelezett a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) támogatása iránt, szem előtt tartva, hogy a magyar munkavállalók háromnegyedének a kkv-k biztosítanak megélhetést. A kormány kiemelten kezeli a vállalkozások helyzetét, mert a beruházásokkal, technológiai fejlesztésekkel, uniós és belföldi támogatásokkal ezek a cégek tovább erősödhetnek, amivel versenyképességük, ezáltal az ország versenyképessége is tovább javulhat – jegyezte meg.

A pályázati felhívásra a támogatási kérelmeket május 21-én reggel 8 órától nyújthatják be a pályázók a www.allamkincstar.gov.hu oldalon, a benyújtásra 30 nap áll rendelkezésre – ismertette az államtitkár.

Több mint 4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el 293 vállalkozás a „Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása” program keretében – jelentette be Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: a támogatással több mint 2000 új munkahely létesítéséhez, valamint 3600 munkahely megőrzéséhez járul hozzá a kormányzat, érdemben javítva ezzel a kkv-szektor versenyképességét.

A tárcavezető közölte: a kormányzat hazai forrásból eddig összesen több mint 50 milliárd forinttal támogatta a KKV szektor munkahelyteremtését, ami nagyban hozzájárult a foglalkoztatás nyolc év alatt bekövetkezett 750 ezres bővüléséhez.

A munkahelyteremtő beruházási támogatás célja a foglalkoztatottak számának további növelése és a tartós foglalkoztatás biztosítása Magyarországon. Mint mondta, támogatással folytatódhat a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatása is, a munkaerőpiac területi különbségeinek csökkenésével párhuzamosan.

Varga Mihály ismertette, a regionális beruházási támogatás, vagy csekély összegű (de minimis) támogatás jogcímen pályázható munkahelyteremtő támogatás keretében többek között új eszközök, gépek beszerzése, ingatlanvásárlás, bérleti díjak, vagy lízing költségek számolhatóak el. A pályázónak 2 éves foglalkoztatási és 3 éves fenntartási kötelezettséget kell vállalnia. A támogatás mértéke nem regisztrált álláskereső személy esetén, új munkahelyenként 1,5 millió Ft, ezen felül a vállalatok kiközvetített álláskereső foglalkoztatása esetén új munkahelyenként 500 ezer forint, vagy 12 hónap alatt kizárólag közfoglalkoztatási jogviszonyban foglalkoztatott személynél új munkahelyenként 800 ezer forint, és kedvezményezett járásban vagy településen új munkahelyenként további 400 ezer forint kiegészítő támogatást kaphatnak- tette hozzá a miniszter.

A 18-30 év közötti fiataloknak szóló (GINOP-5.2.7) pályázat részletei

 

  • A tervezett rendelkezésre álló keretösszeg 16 milliárd forint, mely regionális bontásban került kiosztásra.
  • A támogatott támogatási kérelmek várható száma 5330 db.
  • A felhívásra csak kevésbé fejlett régiók (Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Nyugat Dunántúl, Közép-Dunántúl) területén megvalósítani kívánt projektre irányuló támogatási kérelmek nyújthatók be.
  • Nem részesülhet támogatásban az a projekt, amelynek tartalma eltér a GINOP-5.1.9 program keretében jóváhagyott üzleti tervben foglaltaktól.
  • Fenntartási időszak 3 év.
  • A GINOP-5.1.9 programban résztvevő, 18-25 év közötti, Ifjúsági Garancia Rendszerben regisztrált fiatalok, illetve 25-30 év közötti, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatnál álláskeresőként regisztrált fiatalok által létrehozott vállalkozások.
  • A támogatást igénylő vállalkozásnak a kérelem benyújtásakor rendelkeznie kell a GINOP 5.1.9-18 konstrukció személyében független szakértői bizottság által jóváhagyott üzleti tervvel, valamint a vállalkozást alapító álláskeresőnek rendelkeznie kell a GINOP 5.1.9-18 programban a képzés sikeres elvégzéséről szóló tanúsítvánnyal.
  • A kérelmeket 2017. szeptember elsejétől nyújthatják be a pályázók.
  • Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 2 millió Ft maximum 3 millió Ft.
  • A megítélhető támogatás a projekt elszámolható összes költségének maximum 100%-a.
  • Az igénybe vehető támogatási előleg maximális mértéke a megítélt támogatás legfeljebb 50%-a.

 

Támogatható tevékenységek

1. Kötelező, önállóan nem támogathatóak

  • Foglalkoztatás: a vállalkozást alapító és támogatást igénylő fiatal gazdasági tevékenység ellátására irányuló közreműködése (önfoglalkoztatás), és/vagy a vállalkozás munkavállalójának foglalkoztatása.
  • Kötelező tájékoztatás és nyilvánosság

2. Választható, önállóan nem támogathatóak

  • Projekt-előkészítési tevékenységek
  • Eszközbeszerzés
  • Eszközbérlés
  • Ü zlethelyiség-bérlet vagy irodabérlet
  • Információs technológia-fejlesztés
  • Immateriális javak beszerzése
  • Piacra jutás támogatása
  • Képzéseken való részvétel
  • Tanácsadás igénybevétele
  • Anyagbeszerzés
  • Általános vállalatirányítási tevékenység

 

A 30 év feletti álláskeresőknek szóló (GINOP-5.1.10-18) pályázat részletei

 

  • A tervezett rendelkezésre álló keretösszeg 8 milliárd forint, mely regionális bontásban került kiosztásra.
  • A támogatott támogatási kérelmek várható száma 2670 db.
  • A felhívásra csak kevésbé fejlett régiók (Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Nyugat Dunántúl, Közép-Dunántúl) területén megvalósítani kívánt projektre irányuló támogatási kérelmek nyújthatók be.
  • Nem részesülhet támogatásban az a projekt, amelynek tartalma eltér a GINOP-5.1.9-18 program keretében jóváhagyott üzleti tervben foglaltaktól.
  • Fenntartási időszak 3 év.
  • A GINOP-5.1.9-18 programban résztvevő, 30 év feletti, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatnál nyilvántartott regisztrált álláskeresők által létrehozott egyéni vagy társas vállalkozás.
  • A támogatást igénylő vállalkozásnak a kérelem benyújtásakor rendelkeznie kell a GINOP-5.1.9-18 konstrukció személyében független szakértői bizottság által jóváhagyott üzleti tervvel, valamint a vállalkozást alapító álláskeresőnek rendelkeznie kell a GINOP-5.1.9-18 programban a képzés sikeres elvégzéséről szóló tanúsítvánnyal.
  • A kérelmeket 2018. szeptember elsejétől nyújthatják be a pályázók.
  • Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 2 millió Ft maximum 3 millió Ft.
  • A megítélhető támogatás a projekt elszámolható összes költségének maximum 100%-a.
  • Az igénybe vehető támogatási előleg maximális mértéke a megítélt támogatás legfeljebb 50%-a.

 

Támogatható tevékenységek

1. Kötelező, önállóan nem támogathatóak

  • Foglalkoztatás: a vállalkozást alapító és támogatást igénylő álláskereső gazdasági tevékenység ellátására irányuló közreműködése (önfoglalkoztatás), és/vagy a vállalkozás munkavállalójának foglalkoztatása.
  • Kötelező tájékoztatás és nyilvánosság

2. Választható, önállóan nem támogathatóak

  • Projekt-előkészítési tevékenységek
  • Eszközbeszerzés
  • Eszközbérlés
  • Ü zlethelyiség-bérlet vagy irodabérlet
  • Információs technológia-fejlesztés
  • Immateriális javak beszerzése
  • Piacra jutás támogatása
  • Képzéseken való részvétel
  • Tanácsadás igénybevétele
  • Anyagbeszerzés
  • Általános vállalatirányítási tevékenység

Be the first to comment on "Vissza nem térítendő támogatás egyéni vállalkozóknak 2018/2019"

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*


három × öt =

error: Content is protected !!