Családi adókedvezmény 2018: már Februárban megkaphatja a pénzt >>> Mutatjuk:

Családi adókedvezmény 2018: már Februárban megkaphatja a pénzt >>> Mutatjuk:

Fontos határidőre figyelmeztet a Nemzetgazdasági Minisztérium. Azoknak a személyek, akiknek adókedvezményük van, érdemes még januárban kitölteni a szükséges nyilatkozatokat. Így a januári kedvezményt már februárban megkapják a családok, e nélkül azonban több mint egy évet kell várni. További tudnivalók itt

A Nemzetgazdasági Minisztérium felhívja a figyelmet arra, hogy érdemes már januárban nyilatkozni az igénybe vehető adókedvezményekről.

Ez azért fontos, mert az adóelőleg-nyilatkozat kitöltésével és leadásával már a januári fizetés is a kedvezmények összegével növelten érkezhet februárban.

Az elmúlt évek adatai alapján mintegy 70 ezren az év elején késve adják le a szükséges nyilatkozatot a családi kedvezmény igénybevételéhez.

A gazdasági tárca ezért azt javasolja, hogy minden szülő haladéktalanul egyeztessen a munkáltatójával, és határidőben adja le a nyilatkozatát, hiszen így már a januári fizetésével egyidejűleg megkapja az adókedvezményt.

Ha például a szülő a januári bérszámfejtési (nyilatkozat-átadási) határidőt lekési, a munkáltató a nyilatkozatot csak a februárra tudja majd figyelembe venni, és így a családi kedvezmény hatása a januári nettó bérben nem jelentkezik.

Mi történik, ha nem lép most?

Az adókedvezmény összege természetesen nem veszik el, de az összeg legkorábban jövőre az szja-bevallásban kérhető vissza, amelyhez az adóhatóság által készített bevallás sem fogadható el automatikusan, azt ki kell egészíteni.

A családi kedvezmény

  • egy gyermek után 10 ezer forintot,
  • a kétgyerekes családoknak 35 ezer forintot,
  • a harmadik gyermektől gyermekenként 33 ezer forint

adómegtakarítást jelent.

Az első házasokat a kormány a házasságkötést követő 24 hónapon keresztül havi 5000 forinttal támogatja.

Idén már havi 6900 forintos személyi adókedvezmény jár, például a laktóz- vagy gluténérzékenyeknek.

A családi kedvezmény és az első házasok kedvezménye egymástól függetlenül érvényesíthető, így éves szinten a családi kedvezmény mellett az első házasok kedvezménye további 60 ezer forinttal csökkenti a friss házas szülők adófizetési kötelezettségét.

A családi adókedvezmény 2011 és 2018 között összesen mintegy 1900 milliárd forintot hagy a gyermekes családoknál.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal azon túl, hogy idén csaknem 5 millió szja-bevallást készít el, az adóelőlegből a kedvezmény lehető legegyszerűbb érvényesítésében is segíti a magánszemélyeket.

A NAV honlapjáról elérhető alkalmazással néhány kattintással, gyorsan és egyszerűen elkészíthető az adóelőleg nyilatkozat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!