HAMAROSAN BOJLERCSERÉRE, KÉMÉNYCSERÉRE, KAZÁNCSERÉRE IS AD PÉNZT AZ ÁLLAM!
Márciusban indul a lakossági hitelprogram energiahatékonysági korszerűsítések támogatására. Az Otthon Melege Program is folytatódik, melynek keretében a háztartási nagygépek cseréjét és a fűtéskorszerűsítést vissza nem térítendő forrásból támogatják majd.
Az MTVSz adott otthont annak a rendezvénynek, ahol sok újdonság hangzott el azoknak, akik otthonukat szeretnék a közeljövőben energiahatékonnyá tenni.
Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára megerősítette, hogy kormánydöntésre vár az Otthon Melege Program folytatása. Mintegy 5 milliárd forint keretösszeg áll majd rendelkezésre, melyből 1 milliárd forintból a háztartási nagygépek (azaz mosó- és hűtőgép) cseréjét támogatja majd a szakminisztérium. Vizsgálják annak lehetőségét is, hogy bojlercserére kiterjeszthető-e a program. A keretösszeg fennmaradó része a fűtéskorszerűsítést, ezen belül a kazánok cseréjét és a kapcsolódó kéményfelújítást szolgálja majd. A támogatási részarány várhatóan 45-50 százalék lesz, megpróbál majd választ adni mind a társasházakban, mind a családi házakban élők fűtéskorszerűsítési kérdéseire
Február 24-én indul a Magyar Fejlesztési Bank szakemberei által kidolgozott lakossági kamattámogatott hitelprogram, melyet energiahatékonysági felújításokra lehet majd felvenni.
A hitelkonstrukció főbb elemei:
legalább 10 százalék önerő szükséges, a további 90 százaléknyi rész pedig kamatmentes hitelként állna majd a lakosság rendelkezésére,
családi házak esetében maximum 10 millió, a társasházaknál lakásonként maximum 7 millió forint igényelhető természetes személyek, társasházak, lakásszövetkezetek számára,
a hitelösszeg alsó határa 500 ezer forint lesz,
2 millió forintig nem szükséges hitelfedezetet biztosítani. Amennyiben a hitelösszeg meghaladja a 2 millió forintot, akkor a hitelösszeg 70 százalékáig kell biztosítani a fedezetet.
második jelzálog bejegyezhető lesz, amennyiben ezt az értékhatárok engedik,
futamidő maximum 20 év,
kerete kb. 115 milliárd forint, melyből kb. 10 milliárd forint jut Budapestre és Pest megyére,
a teljes hitelkeret 25 százaléka a társasházak, 75 százaléka a családiház-tulajdonosok részére áll majd rendelkezésre,
igényelni az MFB pontokon lehetséges.
Újdonság a korábban ismert feltételekhez képest, hogy az Otthon Melege Program támogatásával kombinálható lesz a hitelprogram, továbbá a lakástakarék megtakarítások mellé is igénybe vehető lesz.