Családi házasok figyelem! Most még kaphat az ingyen milliókból ha siet!

A fiatal párok, családok számára fontos kérdés, hogy milyen otthonteremtési támogatások lesznek elérhetőek 2023-ban is, illetve ezek feltételei miként változhatnak. Most azért is különösen érdekes ez, mert a jelenlegi gazdaság helyzet egyáltalán nem garantálja, hogy valamennyi ma elérhető kedvezménnyel találkozni fogunk a következő évben is. A Bankmonitor szakértői összegyűjtötték, hogy a jelenlegi információk alapján mire lehet számítani.

A parlament elé kerülő adótörvény 2023-as módosításai alapján a vagyonátruházási illeték továbbra is elengedésre került a CSOK támogatásból vásárlók számára. 2021-től ugyanis a lakásvásárláshoz kapcsolódó illetéket elengedték abban az esetben, ha a család CSOK felhasználásával vásárolta meg az új otthonát.


Marad a vagyonszerzési illeték elengedése

Jelenlegi állás szerint megmarad 2023-ban is, sőt még ki is bővülhet a kedvezmény, egy törvénymódosítási javaslat szerint az illetékmentesség nem CSOK-kal történő vásárláshoz, hanem lakásbővítéshez is igénybe vehető lesz és akár marad a hitel támogatás is. Saját tulajdonban álló lakás bővítésekor ugyan nem keletkezik illetékkötelezettség, azonban más tulajdonában álló ingatlan bővítésekor (pl. tetőtér-beépítés) közös tulajdon jön létre, a hozzáépítőt így illetékkötelezettség terheli. Tekintve, hogy a CSOK felhasználásával történő lakásszerzések utáni illetékmentesség a hatályos szabályok alapján kizárólag vásárlások esetében alkalmazható, a javaslat pontosítja a jogcímet annak érdekében, hogy a mentesség az idegen tulajdonban álló lakás bővítésekor is biztosítható legyen.

Vagyis az illetékmentességet nem szüntetik meg, sőt kiterjesztik az idegen tulajdonban álló házak bővítésére is. Ez gyakorlatilag a CSOK egy speciális formájára vonatkozhat, melynél a tetőtérben, emeleten alakítanak ki egy új lakást. Ennél a konstrukciónál ugyanis elvárás, hogy az új és a meglévő önálló lakrész tulajdonosai eltérőek legyenek.


Mi lesz az 5 százalékos lakásáfa sorsa?

Az új lakások vásárlóinak 27 százalék helyett mindössze 5 százalék áfát kell megfizetniük, ám ez a kedvezmény az eredeti tervek alapján csak 2022 végéig élt volna. Korábban azonban már bejelentették, hogy az áfacsökkenés velünk marad 2024. év végéig, sőt az erről szóló kormányrendeletet is kihirdették.

Éppen ezért meglepő fordulat volt, amikor a kérdéses 267/2022. (VII. 29.) Korm rendeletet a hosszú hétvége előtt visszavonták. Aggodalomra azonban semmi ok, erre vélhetően azért került sor, mert – a korábban is említett – adótörvényhez kapcsolódó módosítási javaslatba bekerültek ezek az előírások is. Az eredeti módosításhoz képest további fontos könnyítés, hogy 5 százalékos áfát kell fizetni egészen a 2028. december végéig megfizetett vételárrészletekre, amennyiben a megvásárolt lakás az építési engedélyt, vagy az annak megfelelő dokumentumot 2024. december 31-ig megkapja.

A Babaváró és a CSOK hosszabbítását is bejelentették

A kormány korábban már bejelentette a CSOK támogatás és a Babaváró hitel hosszabbítását is. Ez utóbbi bejelentés lényegesebb, hiszen ezen támogatás igénylési határideje 2022. december végével lejárna. A CSOK esetében a bejelentés inkább csak technikai, hiszen a családi otthonteremtés kedvezmény igénylésének nincs a jogszabályban rögzített határideje. (Ez alól a falusi CSOK kivételt képez, ezen konstrukció jelenleg ismert igénylési határideje még mindig 2022.december 31.) Azonban ezen hosszabbításokról még jogszabály nem jelent meg, így a részletszabályokról, az esetleges feltételek változásáról nincsenek információk.


Mi a helyzet az otthonfelújítási támogatással?

Egyes támogatások, többek között az áfa-visszatérítés és az otthonfelújítási támogatás folytatásáról egyelőre nem született döntés. Ez utóbbi okozhat sokaknak fejfájást, hiszen a konstrukció igen népszerű a saját lakással rendelkező, gyermeket nevelők között. A támogatás pedig a rezsicsökkentés átalakítása miatt újabb lendületet kapott.

Nem jelent feltétlenül rosszat az a tény, hogy még nincs információ a kérdéses támogatásokkal kapcsolatban. Az eddig bejelentett információk alapján ugyanis a kormány a következő évben sem kíván csökkenteni a lakástámogatásokra elköltött összegen. Az azonban kétségtelen tény, hogy a kedvezményeket átgondolják: elképzelhető, hogy meglévő konstrukciókat kivezetnek, átalakítanak, de akár új támogatás is megjelenhet.

Családi házra vissza nem térítendő támogatás 2023: siess, már nem sokáig kapod meg a milliókat!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!