Közalkalmazotti bértábla 2020

Közalkalmazotti bértábla 2020

A közalkalmazotti fizetési osztályok első fizetési fokozata szerinti garantált illetmények havi összege forintban, valamint a fizetési fokozatokhoz tartozó legkisebb szorzószámok 2020. évben a Költségvetési Törvény alapján.

Közalkalmazotti bérek táblázata 2020-ban.

Közalkalmazotti bértábla, fizetési fokozatok 2020. évre

Közalkalmazotti bértábla 2020-ban, gyors áttekintés

139 helyen változott a közalkalmazotti bértábla, de sajnos a változások mindegyikét a minimálbér illetve a garantált bérminimum 2020-as változása generálta.
A közalkalmazotti jogviszony keretében végzett munka javadalmazásáról a közalkalmazotti törvény rendelkezik.
Pontos megnevezése, ‘1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról’.
A jogszabály mindenkori aktuális változatának eléréséhez írásunk végén találnak kattintható hivatkozást.

közalkalmazotti bértábla 2020
A közalkalmazotti bértábla 2020-ban érvényes összegeinek összefoglaló táblázata

A közalkalmazotti bértábla 10 fizetési osztályból és 17 fizetési fokozatból áll.
A fizetési osztályok az oszlopok, a fizetési fokozatok pedig a sorok.
A fizetési osztályok jelzik az iskolai végzettséget illetve szakképesítést, a fizetési fokozatok pedig a beszámítható munkában eltöltött időt.
Az első 2 oszlopban (A,B) találhatók az alapfokú iskolai végzettséghez tartozó bérek, illetmények.
A 3-5. oszlopban (C,D,E) vannak a középfokú iskolai végzettséghez köthető bérek,
A 6-10. oszlopban vannak a különféle felsőfokú iskolai végzettséghez kapcsolódó bérek.

Fenti táblázatunkban összefüggéseiben is jól látható fizetési osztályok tagozódása nem csupán az iskolai végzettségekkel, hanem a megszerzett szakképesítésekkel és tudományos fokozatokkal, címekkel is összefügg.
Ennek pontos meghatározását a részletes leíró részben találják olvasóink.

A közalkalmazotti bérek 2020 évi konkrét összege táblázatunkból kiolvasható.
A pirossal jelzett részeknél a minimálbér illetve a garantált bérminimum már felülírta az eredeti összegeket!!!

Tömören összefoglalva azt lehet elmondani, hogy:

  • csak alapfokú iskolai végzettség esetén a minimálbér jár, gyakorlati időtől függetlenül
  • középfokú iskolai végzettség esetén garantált bérminimum jár, gyakorlati időtől függetlenül
  • felsőfokú iskolai végzettségnél – speciális szakvizsga, tudományos fokozat nélkül – is csak a garantált bérminimum jár egészen a munkában eltöltött 33. évig!
  • Ebből az egészből pedig az következik, hogy jelenleg 55 éves korukig a közalkalmazottak döntő többsége csak a bérminimumra számíthat.

Közalkalmazotti bértábla 2020, részletes leírás

(Néhány “profán” gondolat bevezető helyett…
Meggyőződésünk, hogy a jelenleg is “érvényes” közalkalmazotti bértábla esete, kormányokon átívelően is hű tükre a hazai közállapotoknak.
A közalkalmazotti munka elismerésének kézzel fogható szégyenfoltja.
A szakmai nemtörődömség klasszikus állatorvosi lova.
Az érdekképviseleti tehetetlenség csimborasszója.
(Egy magánszemély könyvtárosnak kellett megtámadnia a bértáblát, illetve a bértábla alapján történő bérezési gyakorlatot a bíróságon, 10 évvel a benne szereplő összegek befagyasztása után. A Kúriáig jutott perlekedés után bátor könyvtárosunk bár megkapta a jogosan követelt bérét, de magának a közalkalmazotti bértáblának a megváltoztatása – technikai okok miatt – nem sikerült.))

Közalkalmazotti fizetési osztályok meghatározása

Ebből a részből az derül ki, hogy a 10 lehetséges besorolás közül ki melyik fizetési osztályba tartozik.
Fontos tudni, hogy a fizetési osztály besorolások nem feltétlenül találkoznak a dolgozó tényleges iskolai végzettségével.
A törvény ugyanis azt mondja, hogy a besorolás alapja a közalkalmazott munkaköréhez jogszabályban előírt iskolai végzettség, képzettség, tudományos fokozat…
Ha tehát egy adott munkakörhöz érettségi az előírt végzettség, akkor hiába van a tarsolyban egy vagy akár több egyetemi diploma is, a besorolás csupán az érettségi alapján fog megtörténni.

Az egyes közalkalmazotti fizetési osztályok és a besoroláshoz szükséges feltételek az alábbiak:

A fizetési osztály
– legfeljebb alapfokú iskolai végzettséget előíró munkakör

B fizetési osztály
– alapfokú iskolai végzettséget igénylő szakképesítéshez kötött munkakör

C fizetési osztály
– érettségi, illetve középfokú végzettséget igénylő szakképesítéshez kötött munkakör
– a “B” fizetési osztályhoz szükséges képesítésre épülő szakképesítést előíró munkakör

D fizetési osztály
– érettségit igénylő szakképesítést meghatározó munkakör
– középfokú végzettséget igénylő szakképesítésre épülő szakképesítést előíró munkakör

E fizetési osztály
– az egyetemi illetve főiskolai végzettséget nem tanúsító felsőfokú szakképesítéshez, felsőoktatási szakképzésben megszerzett szakképzettséget követelő munkakör
– érettségihez kötött akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképesítéshez kötött munkakör

F fizetési osztály
– olyan munkakör, ami főiskolai végzettséget és szakképzettséget igazoló oklevelet igényel

G fizetési osztály
– az “F” fizetési osztályban meghatározott végzettséget + a munkakör betöltéséhez jogszabályban előírt szakvizsgát vagy jogszabályban azzal egyenértékűnek elismert vizsgát igazoló oklevélhez kötött munkakör

H fizetési osztály
– olyan munkakör, amihez egyetemi végzettséget és szakképzettséget igazoló oklevél kell
– olyan munkakör aminek betöltéséhez főiskolai végzettséget és szakképzettséget igazoló oklevél és ehhez kapcsolódó tudományos fokozat szükséges

I fizetési osztály
– egyetemi végzettséget és szakképzettséget igazoló oklevélhez és a munkakör betöltéséhez jogszabályban előírt szakvizsgát vagy jogszabályban azzal egyenértékűnek elismert vizsgát igazoló oklevélhez kötött munkakör
– olyan munkakör, amihez egyetemi végzettséget és szakképzettséget igazoló oklevél kell + vagy 1984.09.01. előtti doktori cím, vagy az előző dátum utáni egyetemi tudományos fokozat

J fizetési osztály
-egyetemi végzettséghez és szakképzettséghez kötött munkakör + a felsőoktatásról szóló törvény szerinti tudományos fokozat
– Magyar Tudományos Akadémia hazai rendes vagy levelező tagsága, akadémiai doktori cím

A közalkalmazotti fizetési fokozatok 2020-ban

2020-ban az egyes fizetési osztályok 17 fizetési fokozatot tartalmaznak.

A dolgozók fizetési fokozatokba sorolása alapvetően a közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő alapján történik.
Ebben az összefüggésben viszont nem csak a tényleges közalkalmazotti múlt számít be, hanem azon felül más, annak minősített jogviszony is.
(Ennek a meglehetősen összetett kérdéskörnek a kitárgyalása meghaladja jelen írás kereteit, de akit érdekelnek mélységében is ezek a részletek, az a közalkalmazotti törvény 64.§-tól elindulva áttekintheti a területet.)

A fizetési fokozatokban alap esetben háromévenként lehet egy fokozatot előre lépni.
A munkavállalót mindig a tárgyév első napján kell a következő fizetési fokozatba besorolni.
Ezt követően újra indul a hároméves várakozási idő.

Van azonban kivétel a három éves várakozási idő alól.
Fizetési fokozatonként 2 évre is csökkenthető a várakozási idő.
Ez akkor lehetséges, ha a közalkalmazott tartósan magas színvonalú munkát végez és ennek jeléül ‘alkalmas’ vagy ‘kiválóan alkalmas’ minősítést kap.
Szintén csökkenthető egy évvel a várakozási idő, ha a dolgozó állami vagy miniszteri kitüntetésben részesül.

A fizetési fokozatok és a közalkalmazotti jogiszonyban eltöltött idő összefüggését az alábbi táblázat mutatja.

Első oszlop a fizetési fokozat száma, utána pedig a közalkalmazottként eltöltött időt láthatjuk.

Fizetési fokozat Eltöltött időtartam
1. 0 – 3 év
2. 4 – 6 év
3. 7 – 9 év
4. 10 – 12 év
5. 13 – 15 év
6. 16 – 18 év
7. 19 – 21 év
8. 22 – 24 év
9. 25 – 27 év
10 28 – 30 év
11. 31 – 33 év
12. 34 – 36 év
13. 37 – 39 év
14. 40 – 42 év
15. 43 – 45 év
16. 46 – 48 év
17. 49 – 51 év

A közalkalmazotti bértábla összegei és 2020. évre “felülírt” része

1./
Nézzük meg melyek a bértábla azon részei , amit a 2020. évre már felülírt az aktuális minimálbér illetve a garantált bérminimum összege.
(A 2020. évi közalkalmazotti bértábla többségi részét meghatározó 2020.évi minimálbérről és garantált bérminimumról a korábban tető alá hozott, 2 évre szóló 3 oldalú – munkaadók, munkavállalók és kormányzat – megállapodás döntött.)

Az “A” fizetési osztályba soroltak alapilletménye szolgálati időtől függetlenül a minimálbér, ami 2020-ban 160.920,- forint.

A “B”, “C, “D”, “E” kategóriába sorolt közalkalmazottak bére szolgálati időtől függetlenül a garantált bérminimum összege, ami 2020-ben 210.600,-forint.

A felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezők döntő többsége is csak a bérminimumra számíthat, mert 210.600 forint fölé csak:
F fizetési osztályban a 46.,
G fizetési osztályban a 43.,
H fizetési osztályban a 34.,
I fizetési osztályban a 25. és
J fizetési osztályban a 19. munkában töltött évtől emelkedik garantált bérminimum fölé az illetmény.

2./
A közalkalmazotti bértábla 2020 évi változatának – csak a felsőfokú végzettségűekre – már csak 31 olyan rubrikája maradt, amelyeket (még) nem írt felül a garantált bérminimum.
Ezek az alábbi összegeket tartalmazzák (fizetési fokozat/bruttó bér összege):

F fizetési osztály: 16/210.755, 17/218.075
G fizetési osztály: 15/216.853, 16/224.790, 17/232.728
H fizetési osztály: 12/218.855, 13/227.273, 14/235.690, 15/244.108, 16/252.525, 17/260.943,
I fizetési osztály: 9/216.905, 10/225.425, 11/233.945, 12/242.465, 13/252.405, 14/262.345, 15/272.285, 16/282.225, 17/292.165
J fizetési osztály: 7/219.390, 8/229.046, 9/238.703, 10/248.359, 11/258.015, 12/267.671, 13/278.486, 14/289.301, 15/300.116, 16/310.931, 17/321.746

Az FDSZ elnöke, Dráviczki Sándor az ITM-et vezető miniszterrel, Palkovics Lászlóval szeptember 18-án létrejött első találkozójukon megerősítette, hogy az FDSZ kiemelten fontosnak tartja a bér és a közalkalmazotti státusz kérdését. Az FDSZ Elnöksége október 17-i ülésén elfogadta a felsőoktatásban 2020 januárjától érvényesítendő bértáblákra vonatkozó tervezetét, amelyről konzultációt kezdeményez az Minisztériummal.
A javasolt bértáblák legfontosabb követelései:
Tarthatatlan az oktatói bértábla jelenlegi belső struktúrája, mely különösen a fiatal kollégákat sújtja, ezért a tudományos segédmunkatársi, az egyetemi és főiskolai tanársegédi, adjunktusi fizetési fokozatok arányszámai emelkedjenek 5–5%-kal.
A felsőoktatásban dolgozó oktatók, kutatók, tanárok garantált bértételeinek alapjául szolgáló egyetemi tanári első fizetési fokozat összege emelkedjen 850 000 Ft/hó-ra, ezzel biztosítva egy mindenkire kiterjedő, jelentős fizetésrendezést.
Az oktatói bértábla egészüljön ki egy „Főiskolai docens (habilitációval)”fizetési fokozattal 64%-os szorzóval.
A tanári munkaköröknél a jelenlegi három helyett, öt fizetési fokozat érvényesüljön, és a fizetési fokozatok a jelenlegi 37% helyett 45%-ról induljanak, mivel a mostani bértábla alkalmatlan egy szakmai életút lekövetésére.
A közalkalmazotti bértábla nem tölti be funkcióját, garantált bértételei megalázóan alacsonyak. Ezért a felsőoktatásban az oktatást/kutatást támogató munkakörökben dolgozó kollégák számára önálló ágazati bértábla bevezetését javasoljuk, a képzettségi fokozatok alapján kialakított hét fizetési osztállyal. Az új bértábla alapjának pedig a II. középfokú végzettséghez kötődő, fizetési osztály első fokozataként a mindenkori garantált bérminimumot látjuk szükségesnek (2019-ben 195.000 Ft/hó), a kialakított szorzók figyelembe vételével. Amennyiben diplomás minimálbér is elfogadásra kerül, akkor annak is érvényesülnie kell a dolgozóknál.
A gyakorló iskolákban dolgozó kollégáink számára a mindenkori minimálbért javasoljuk vetítési alapnak (jelenleg 149000 Ft/hó).
Az FDSZ Elnöksége bízik benne, hogy javaslataival segít oldani a felsőoktatásban felgyülemlett bérfeszültségeket és érvényesülése esetén legalább anyagi tekintetben méltóbb feltételeket biztosít minden a felsőoktatásban dolgozó kollégánk számára!
Az FDSZ arra törekszik, hogy európai szintű, innovatív felsőoktatás működjön, melyhez megfelelő anyagi elismerés kell, hogy társuljon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!