Kormányinfó, itt vannak a bejelentések:

Kormányinfó, itt vannak a bejelentések:

A tavaly év végén létrehozott megállapodásnak megfelelően érkeznek az uniós pénzek Magyarországra – hangzott el az idei év első Kormányinfóján. Ami a további kifizetéseket illeti, Gulyás Gergely szerint a szerdai EP-vita bebizonyította, hogy Brüsszel ideológiai kérdést kreált egy jogtechnikai ügyből.

A magyar kormány pragmatikus, kész megállapodni számos kérdésben, viszont van egy vörös vonal, amit nem hajlandó átlépni, mivel a magyar emberek többször egyértelművé tették: nem kérnek a gyermekeket veszélyeztető LMBTQ-érzékenyítésből és a bevándorlásból.

A miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta: ismét megerősítést nyert az is, hogy a baloldal akadályozni kívánja a Magyarországnak járó kifizetéseket, ezzel a pedagógusok béremelését is veszélybe sodorva. Márpedig a kormány álláspontja az, hogy az EU-s források Magyarországnak járnak, ahogy a béremelés is a munkájuk elismeréseként a pedagógusoknak.



Ebben a ciklusban a kormány meg fogja duplázni a pedagógusbéreket. Már februárban 32,2 százalékkal megemelt bérhez jutnak a pedagógusok, jövő évben pedig további 25 százalékos béremelés várható, így 2025-ben az átlagbérük 812 000 forint lesz, 2026-ban pedig 880 ezer forint körüli összeg.

Gulyás Gergely jelezte, márciustól újabb 20 százalékkal emelkednek a szakápolói bérek, ami így átlagosan eléri a 715 ezer forintot. Idén is emelkedtek a nyugdíjak, és az előrejelzések szerint a 6 százalékos növekmény meghaladja majd az infláció mértékét. Emelkedett a katonák és a rendvédelmi dolgozók bére is. Emelésre már 2022-ben is sor került, idézte fel a tárcavezető, aki hangsúlyozta: Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb országa, ezért elismerés illeti a rendőröket.

A családtámogatások mértéke is jelentősen nőtt január 1-vel. A gyed 373 ezer forintra, míg a dipomás gyed az alapkézésben részt vevő hallgatóknál 186 ezer forintra, a mesterképzésben részt vevők esetén pedig 228 200 forintra nőtt.



Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő jelezte: szerdán lejárt a nemzeti konzultáció kitöltésének határideje. Köszönetet mondott az azt kitöltőknek, és hangsúlyozta: olyan fontos kérdésekben fejthették ki a véleményüket az emberek, amelyekről Európa más országában soha nem kérdezik meg őket.

Gulyás Gergely egy Cseh Katalinra vonatkozó kérdésre elmondta: a cinizmus csúcsa, hogy az érvel a Magyarországnak járó uniós források kifizetése ellen, akinek a családja maga is részesült uniós támogatásban, és ennek jogszerűségét a hatóságok vizsgálják.

Ursula von der Leyen korábban azt mondta, hogy a migrációnak és az LMBTQ-kérdésnek nincs köze ahhoz, hogy Magyarország hozzájuthat-e a neki járó forrásoknak – emlékeztették a Miniszterelnökséget vezető minisztert annak kapcsán, hogy a szerdai EP-vitában viszont a bizottság elnöke ezeket is a további kifizetések feltételei között említette.

Az ellentmondásról szólva Gulyás Gergely megismételte, hogy kibújt a szög a zsákból, viszont ezek olyan ügyek, amelyekben a kormány alapvetően nem tud engedni. Ahol lehet, például az igazságszolgáltatás kapcsán, ott a kabinet lépett, bár nem értett egyet az uniós kritikával. A gyermekek védelméről viszont nem fog egyezkedni.



A február 1-i uniós csúcs és Ukrajna támogatása kapcsán a tárcavezető elmondta, a kormány nem tartja elfogadhatónak, hogy Kijevet az uniós költségvetés keretein belül és hitelből segélyezzék, mert az akár a Magyarországnak járó forrásokat is veszélyeztetné. Gulyás Gergely hangsúlyozta: egyelőre nem közelednek az álláspontok, így nem biztos, hogy döntés születik a csúcson. Ettől függetlenül, kétoldalú megállapodások keretében a 26 másik tagállam dönthet úgy, hogy pénzt küld Ukrajnának.

A napokban híre ment, hogy egy külföldi cég magyarokat bocsátott el, és vendégmunkásokat vesz fel a helyükre. Ennek kapcsán a miniszter leszögezte: a magyar szabályozás egyértelmű, ha egy munkahelyre van magyar munkavállaló, akit fel lehet venni, akkor külföldit nem. A konkrét esetben szerinte a vállalat rosszul kommunikált, valójában ugyanis magyar és nem magyar munkavállalók is távoztak közös megegyezéssel, hasonló arányban, mint amilyen arányban bel- és külföldiek alkalmazva vannak írja a news.



A Magyar Hírlap kérdésére, miszerint Girogia Meloni úgy véli, Ursula von der Leyen megértette, mi a baja az olaszoknak a tömeges migrációval, de nem világos, hogy ha ez így van, miért támadják továbbra is az uniós intézmények Magyarországot, Gulyás Gergely azt mondta: „Örülünk, ha a bizottság elnöke ezt megértette, de nem látjuk a tettekben megnyilvánulni… Magyarország ellen azért folyt és folyik eljárás, mert azt mondtuk, hogy a migrációt a határainknál meg kell állítani, és ehhez alakítottuk a jogszabályokat is”.

A tárcavezető szerint érdemi változás tehát az unió migrációs politikájában egyelőre nem történt, és bár vannak pozitív fejlemények, például a Tunéziával kötött megállapodás, ezek azonban önmagukban nem elegendők a probléma megoldására, arra rendszerszintű választ kell adni.

Az Erasmus programról szólva a tárcavezető lapunknak elmondta: az EU folyamatosan tologatja a határidőket, ezért még most is jelentkezhetnek rá a hallgatók. Ezt az eljárást egyébként méltatlannak és igazságtalannak tartja, és reméli, hogy sikerül megegyezésre jutni.