Mutatjuk – Itt vehetsz fillérekért almát!

Mutatjuk – Itt vehetsz fillérekért almát!

Az alma nagy népszerűségnek örvend hazánkban, számos módon használják fel, hiszen üdítőt, befőtteket, pálinkát és sok minden mást is készítenek belőle, a süteményekről nem is beszélve. Éppen ezért is lehetett a tavalyi év lesújtó, amikor az aszály és a fagyok is komoly károkat okoztak az almaültetvényekben, ráadásul az ágazat a generációváltás problémáival is küzd. Kérdés, hogy vajon mi várható idén almafronton? Alábbi cikkünkből kiderül, illetve az is, hogy hogyan juthatunk hozzá szinte fillérekért friss, magyar almához. Korábban az eper volt olcsón.




Magyarországon idén mintegy 20564 hektáron folyik almatermelés. A legfontosabb termesztőkörzetünk továbbra is Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, ahol összesen 15 136 hektár almaültetvény található. E mellett Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok és Zala vármegyékben is jelentős felületen termesztenek almát a gazdálkodók. A termőterület sajnos évről évre szűkül, tíz évvel ezelőtt például még mintegy 30 ezer hektár almaültetvény volt az országban. Az ágazat kilátásait tekintve a folyamat a jövőben is folytatódhat, a szakemberek előrejelzése szerint a termőterület évente mintegy 1000 hektárral csökkenhet az előttünk álló időszakban, de ez a folyamat rosszabb esetben drasztikusan fel is gyorsulhat.




A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a FruitVeB közös becslése szerint az idén összességében mintegy 500-550 ezer tonna közötti almatermés várható. Ebből a mennyiségből 400-430 ezer tonnát tehet ki az ipari alma és 100-120 ezer tonna a friss piacra szánt gyümölcs. Mindez azért is örvendetes(ebb), mert a tavalyi almatermés jelentősen elmaradt a várakozásoktól, hiszen az előzetesen becsült 300-350 ezer tonnához képest végül csak 280 ezer tonnányi alma termett a hazai gyümölcsösökben.

Milyen árakkal találkozhatunk most a boltokban?

Az alma ára is rendkívül széles skálán mozog, hiszen befolyásoló tényező az, hogy honnan származik, milyen fajta, bio, vagy nem bio és mekkora kiszerelésben árulják.



  • A Kifli.hu-n egy kilogramm hazai Gála alma 600 forint, míg a bio kilója 650 forint. De van olyan bio alma is, melyet 4-es kiszerelésben árulnak és 1390 forintba kerül.
  • A Nagybani piacon az I. osztályú import alma kilója 400-650 forint között érhető el, a hazai Golden alma 400-450 forint, a hazai Royal gála pedig szintén 400-450 forint.
  • Az Auchanban az Idared alma kilójáért 443 forintot kell fizetni, de származási országnak Magyarország, Lengyel, Ausztria és Belgium is fel van tüntetve.

Fillérekért vehetsz itt almát: mutatjuk, hol juthatsz hozzá olcsón!

Ha pedig jóval olcsóbban – akár 200 forint körüli áron – szeretnénk megvásárolni ezt a gyümölcsöt, akkor a népszerű Szedd Magad akciók keretein belül megtehetjük:

Szedd Magad Alma:

Baranya megyei Szedd Magad 

  • Mozsgó, Győri Gyümölcsös

Bács-Kiskun megyei Szedd Magad 

  • Kecel, Dakota Kert

Fejér megyei Szedd Magad 

  • Agárd, Bikavölgyi út,
  • Gárdony, Borbás Kert,
  • Nagyvenyim, Venyim Gyümölcsöse





Győr-Moson-Sopron megyei Szedd Magad

    • Győrszentiván, Mészáros Gyümölcsös,
    • Győrszentiván, Nagy Család Gyümölcsöse

Hajdú-Bihar megyei Szedd Magad 

  • Bocskaikert, Dancsi Kertészet,
  • Hajdúhadház, Fruttamas Kft. Almása

Heves megyei Szedd Magad Akciók

  • Gyöngyös, Székely Családi Gazdaság
  • Tenk, Sáfrán Kert

Nógrád megyei Szedd Magad 

  • Nógrádi Aranymálna





Pest megyei Szedd Magad 

  • Halásztelek, Tangazdaság,
  • Pécel, Hardi Miklós kertje,
  • Pomáz, Dolina,
  • Pomáz, Dolina – Wisnovszky Családi Gazdaság,
  • Pomáz, Margitligeti út,
  • Szob, Nagy Családi Gazdaság,
  • Tök, Tök jó gyümölcs,
  • Törökbálint, Kiss Marika,
  • Törökbálint, Mártonék

Somogy megyei Szedd Magad 

  • Lengyeltóti, Szabó Kertészet,
  • Nemesdéd, Dédi Alma és Körte

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szedd Magad


  • Nyírbátor,
  • Nyírkáta

Tolna megyei Szedd Magad 

  • Madocsa, Gombos Család Almáskertje

Zala megyei Szedd Magad 

Nagykanizsa, Borda Családi Gazdaság

error: Content is protected !!